Tokió 2020: a második futamban is második lett Berecz Zsombor

2021.07.27. 10:56
null
Berecz Zsombor második hellyel kezdett Tokióban (Fotó: Getty Images)
Kedden három magyar vitorlázó is vízre szállt a tokiói olimpián. Közülük Berecz Zsombor és Érdi Mária is második helyeket ért el, s előbbi összesítésben is az ezüstérmes pozíciót foglalja el.

 

Érdi Mária indult először a mieink közül kedden. A női Laser Radial hajóosztályban szereplő magyar versenyző eddig nem szerepelt túl jól, hétfőn fel is borult a hajója, az ötödik futamban azonban javítani tudott, s hat másodperces hátránnyal a második helyen ért célba, így összetettben a 20. helyről a tizenötödikre lépett előre. A hatodik futamban aztán 17. lett és ezzel még egy helyet javított.

A férfiak Laser hajóosztályának 4. futamában 15. lett Vadnai Benjamin, az 5. futamban sem sikerült javítania, ebben a 16. helyen ért célba, míg a keddi harmadik futamában a 18. helyen zárt, s így hat etapot követően a 17. helyen áll.

Kedden kezdte meg a versenyzést világbajnok és Európa-bajnok vitorlázónk,Berecz Zsomboris a finndingi hajóosztályban, s az első és a második futamban is a török Alican Kaynar mögött a második helyen ért célba, így összesítésben is az ezüstérmes pozíciót foglalja el.

 

Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Nem kell rögtön mindent megnyerni!

Egyéb egyéni
11 órája

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
12 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53