Tokió 2020: a japánok közel hatvan százaléka lefújná az olimpiát

2021.05.16. 13:36
A legújabb közvélemény-kutatások szerint a japánok közel hatvan százaléka lefújná az idén nyárra halasztott tokiói nyári olimpiát.

A Kyodo hírügynökség által publikált felmérés szerint a megkérdezettek 59.7 százaléka értett egyet azzal, hogy nem kellene megrendezni a pandémia miatt egy évvel elhalasztott ötkarikás játékokat. A válaszadók 25.2 százaléka úgy nyilatkozott, nézők nélkül kellene lebonyolítani a versenyeket, és mindössze 12.6 százalék fogalmazott úgy, hogy korlátozott számú drukker előtt kellene megrendezni a világ legnagyobb multisport-eseményét.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a japán szervezők egyelőre eltökéltek a július 23. és augusztus 8. közötti esemény megrendezésében. Arról, hogy lehetnek-e nézők, júniusban születik döntés, az azonban már márciusban eldőlt, hogy külföldi drukkerek nem vehetnek részt a játékokon.

Japánban immár kilenc prefektúrában – közte Tokióban – van rendkívüli állapot a koronavírus-járvány miatt.

Legfrissebb hírek

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Hargitay András: Kockánként dőlt össze bennem a világ, de ma már ez is csak egy sztori

Úszás
2026.09.17. 11:18

Függöny fel! Kezd a Fradi az El-ben; A mi 11-ünk

E-újság
2026.09.16. 23:50

Melbourne, Montreal, Atlanta hősei

Egyéb egyéni
2026.09.16. 21:32