Tokió 2020: Péni elégedett az elmúlt 30 év legjobb puskás eredményével

2021.08.02. 11:21
null
Péni Istvánnak 3 kör hiányzott a döntőbe kerüléshez a szabadpuskásoknál (Fotó: Tumbász Hédi)
Péni István a 10. helyen végzett a férfi szabadpuskások versenyszámában, s így összességében a légpuskában elért 5. és a Mészáros Eszterrel a vegyes csapatversenyben megszerzett 7. helyezéssel zárta tokiói szereplését. Ezt követően értékelte szereplését a Nemzeti Sportnak.

 

„Küzdelmes verseny volt, ami a százas térdelő sorozattal nagyon jól indult, és a kritikus pillanatok – a kezdés és a befejezés – is rendre jól sikerültek. Ezzel együtt nyilvánvalóan többet szerettem volna, az volt a célom, hogy döntőt lőjek. Az álló testhelyzet nem volt tökéletes, és az 1173 körös eredménynél is többet szoktam elérni – értékelt a Nemzeti Sportnak Péni István. – A körülmények sem könnyítették meg a dolgunkat, nagyon meleg volt és erősen fújt a szél, amiben ezúttal közepesen teljesítettem. De a körülmények mindenkinek ugyanolyanok voltak, nagyon jó formában lőtt a mezőny, nekem pedig nagyon hiányzott az a másfél hónap, ami kimaradt az edzésekből egy olyan időszakban, amikor lendületben voltam, és amikor a technikát lehetett volna tökéletesíteni.”

A légpuskával kétszeres Európa-bajnok puskás hozzátette: tokiói szereplését nem lehet függetleníteni a vele történtektől, az ellene elkövetett szabotázs tényétől és annak következményeitől – mindezeket figyelembe véve értékelni tudja a helyezéseit.

„Mindent egybevetve a három számban elért ötödik, hetedik és tizedik helyezés nem olyan rossz. Annak kifejezetten örülök, hogy tíz és ötven méteren is előre tudtam lépni a riói helyezésemhez képest, és azzal is elégedettnek kell lennem, hogy mind a három számomban az első tízben végeztem, ami az elmúlt harminc év legjobb magyar puskás eredménye. Én mindent beleadtam, az adott feltételek között kihoztam magamból, amit tudtam, ez most ennyire volt elég. Az élet nem áll meg, készülök tovább. Vélhetően fogok még olimpián versenyezni, és dobogóra állni.”

Legfrissebb hírek

Messze volt a döntőtől a Major, Nagy pisztolyos páros a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
6 órája

Sportlövő-vb: Péni István továbbjutott a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
7 órája

Sportlövő-vb: Nagybányai-Nagy Anna magabiztosan jutott tovább a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
11 órája

Sportlövő-vb: Nagy Ákos Károly messze volt a döntőtől légpisztolyban

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:36

Sportlövő-vb: Major Veronika bronzérmes légpisztolyban – ezzel ő az első kvótásunk Los Angelesre!

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:36

Major Veronika döntős légpisztolyban, a magyar csapat negyedik a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
Tegnap, 11:36

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
2026.11.04. 12:34

Sportlövő-vb: kilenc tizedre volt a döntőtől Nagybányai-Nagy Anna légpuskában

Egyéb egyéni
2026.11.03. 15:45