Paralimpia 2020: biztonságos környezetben zajlanak majd a versenyek

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.08.17. 14:34
null
Andrew Parsons szerint a játékoknak szimbolikus jelentősége van (Fotó: AFP)
Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnöke biztos abban, hogy a járványhelyzet kezelésére kidolgozott szigorú protokollnak köszönhetően biztonságos környezetben zajlik majd le a tokiói paralimpia – írja az MTI.

 

Az IPC-t 2017-től irányító brazil sportvezető a spanyol hírügynökségnek nyilatkozva emlékeztetett rá, hogy már csak azért is bizakodó, mert az augusztus 8-án véget ért olimpia biztonságos volt, és nagyszerű eredmények születtek a versenyek során.

„A játékoknak szimbolikus jelentőségük van, mert azt mutatják, hogy közösen képesek vagyunk felülemelkedni a járványon” – mondta.

Elárulta, hogy a Koreai NDK az egyedüli ország, amely a sportolói egészségének megóvására hivatkozva nem küld versenyzőket – a nyári olimpiához hasonlóan – a paralimpiára sem, ugyanakkor a járványhelyzet változása miatt egyetlen ország sem lépett vissza.

Az elnök a jövő keddi megnyitóra vonatkozó kérdésre úgy reagált, hogy a sportolói bevonuláson a csapatok kis létszámmal vesznek majd részt, ugyanúgy, mint ahogy az olimpia esetében történt. Egyúttal annak a reményének adott hangot, hogy bár nézők nem lesznek a versenyhelyszíneken, a közvetítéseken keresztül a paralimpiák történetében a legnagyobb televíziós nézettséget érhetik el. Utalt arra, hogy a pandémia mindenkit érintett a világon, de a fogyatékossággal élőket fokozottabban, a paralimpia és az azon résztvevő sportolók segítségével ugyanakkor nagy előrelépést érhetnek el a társadalmi elfogadtatás területén. Megemlítette, hogy egy projekt keretében több mint negyven afrikai országba juttatják el az eseményt.

„Számos helyen most először láthatják a paralimpiát, és ha majd nézik, magas színvonalon teljesítő sportolókat fognak látni. A paralimpiai sport növekedésben van, a paralimpiai mozgalom megállíthatatlan. Ez a játékok öröksége” – hangsúlyozta az elnökként az első nyári paralimpiájára készülő Parsons.

A brazil sportvezető mandátuma idén jár le, de mint monda, egyelőre a tokiói játékok vannak a fókuszában.

„Ezek lehetőséget teremtenek arra, hogy az embereknek beszéljünk a mozgalomról, és megtudjuk, mit szeretnének. Egyébként úgy vélem, nagyszerű munkát végzünk. Tokió után néhány héttel világos álláspontom lesz, akkor el fogom dönteni, hogy pályázom-e egy második periódusra" – szögezte le.

A 44 éves Parsonst 2017 szeptemberében az Abu-Dzabiban rendezett 18. kongresszuson választották meg. Elődje, a brit Sir Richard Craven 2001-től irányította az IPC-t, háromszor választották újra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik