Tenisz: sikerrel rajtoltak a franciák a Davis-kupában

MTI/R. P.MTI/R. P.
2021.11.26. 09:23
A francia válogatott 2:1-re a legyőzte a cseheket a tenisz Davis-kupa csütörtöki rajtján.

A csehek az első egyes megnyerése után a második egyesben és a párosban is szettelőnyről kaptak ki.

A versenyhez kapcsolódó hír, hogy a spanyol szövetség csütörtök késő este közölte, hogy a válogatott keretéből koronavírusos megbetegedés miatt kimarad az U21-es világbajnok Carlos Alcaraz.

A 121 éves Davis-kupa 2019-ben nagy átalakításon esett át, a férfi válogatottak versenysorozatának győztese egy 18 csapatos, egyhetes fináléból kerül ki, a hagyományos hazai és idegenbeli párharcokra már csak a selejtezőben kerül sor. Az első ilyen tornát Madridban rendezték, tavaly elmaradt a koronavírus-járvány miatt, idén pedig a nemzetközi szövetség közölte, hogy – a korábbi tervekkel ellentétben – nemcsak a spanyol főváros ad otthont a finálénak, hanem Torinóban és Innsbruckban is lesznek mérkőzések. A magyar válogatott Olaszországban kezdi szereplését, és szombaton az ausztrálokkal, vasárnap a horvátokkal találkozik.

A hat háromcsapatos csoport győztesei, valamint a két legjobb csoportmásodik jut be a negyeddöntőbe.

DAVIS-KUPA
C-csoport (Innsbruck):

Franciaország–Csehország 2:1
Gasquet–Machác 6:7 (3–7), 2:6
Mannarino–Vesely 6:7 (1–7), 6:4, 6:2
Herbert, Mahut–Lehecka, Machác 3:6, 6:4, 6:3

Korábban közölt csütörtöki eredmények:
D-csoport (Torino):
Horvátország–Ausztrália 3:0
B-csoport (Madrid):
Svédország–Kanada 3:0

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb bravúr, Fucsovics kikapott Davidovichtól Wimbledonban

Tenisz
19 órája

Oszaka karriercsúcsot ért el Wimbledonban

Tenisz
22 órája

Stollárék párosa győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
Tegnap, 13:28

Djokovics tovább folytatta a Cicipasz elleni nagy sorozatát

Tenisz
2026.07.01. 23:01

WTA-vb: Indian Wellsbe költözik a torna

Tenisz
2026.07.01. 19:08

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
2026.06.30. 20:30

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.29. 10:20

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
2026.06.29. 09:09
Ezek is érdekelhetik