Tenisz: Murray Londonban, Zverev Halléban búcsúzott

2021.06.17. 21:47
null
Alexander Zverev már a második fordulóban kiesett a hallei versenyen (Fotó: AFP)
Andy Murray a londoni, Alexander Zverev a hallei füves pályás ATP 500-as tenisztornán búcsúzott a második fordulóban: a korábbi világelsőt az angliai verseny első kiemeltje, Matteo Berrettini, a Roland Garroson elődöntős német játékost pedig a francia Ugo Humbert győzte le.

 

LONDON

A világranglistán kilencedik Matteo Berrettini az első szettben kétszer, a másodikban egyszer vette el korábbi világelső, háromszoros Grand Slam-tornagyőztes Andy Murray (124.) szervajátékát, miközben a sajátjait kivétel nélkül hozta. Az összecsapás 1 óra 26 percig tartott. Az olasz játékos következő ellenfele is egy brit teniszező lesz, a negyeddöntőben a hatodik helyen rangsorolt Daniel Evans (25.) ellen lép pályára.

HALLE

A múlt heti stuttgarti viadalon is negyeddöntős – akkor az első körben Fucsovics Mártont búcsúztató – Ugo Humbert, a világranglista 31. helyezettje 1 óra 53 perc alatt bizonyult jobbnak Alexander Zverevnél. Negyeddöntős ellenfele az amerikai Sebastian Korda (52.) lesz.

ATP 500-AS TORNA, HALLE (1 455 925 euró, fű)
2. FORDULÓ (a 8 közé jutásért)

Korda (amerikai)–Nisikori (japán) 2:6, 6:3, 7:5
Harris (dél-afrikai)–Lacko (szlovák) 6:3, 7:6 (10–8)
Humbert (francia)–A. Zverev (német, 3.) 7:6 (7–4), 3:6, 6:3
Baszilasvili (grúz)–Rinderknech (francia) 6:2, 7:5

ATP 500-AS TORNA, LONDON (1 427 455 euró, fű)
2. FORDULÓ (a 8 közé jutásért)

D. Evans (brit, 6.)–Mannarino (francia) 6:4, 7:6 (9–7)
Berrettini (olasz, 1.)–Murray (brit) 6:3, 6:3
Shapovalov (kanadai, 2.)–F. López (spanyol) 6:2, 6:3
Tiafoe (amerikai)–Troicki (szerb) 6:3, 7:6 (7–3)

BERLIN

A negyedik helyen kiemelt cseh Karolina Plísková a nyolcaddöntőben búcsúzott a Berlinben zajló füves pályás női tornán. A cseh teniszező csütörtökön két játszmában kapott ki az amerikai Jessica Pegulától, aki a nyolc között a hetedikként rangsorolt fehérorosz Viktorija Azarenkával találkozik.

WTA-TORNA, BERLIN (565 530 euró, fű)
2. FORDULÓ (a 8 közé jutásért)

Pegula (amerikai)–Ka. Plísková (cseh, 4.) 7:5, 6:2
Muguruza (spanyol, 6.)–Ribakina (kazah) 6:4, 6:3
Azarenka (fehérorosz, 7.)–Kerber (német) 6:3, 7:5
Szamszonova (orosz)–Kugyermetova (orosz) 6:4, 6:3

WTA-TORNA, BIRMINGHAM (235 238 euró, fű)
2. FORDULÓ (a 8 közé jutásért)

Dzsabur (tunéziai, 2.)–Fernandez (kanadai) 6:4, 3:6, 7:6 (7–3)
Potapova (orosz)–Mladenovic (francia) 6:3, 6:3
Martincová (cseh)–Ostapenko (lett, 5.) 7:6 (7–4), 4:6, 6:2
Kaszatkina (orosz, 4.)–Kosztjuk (ukrán) 6:2, 7:5

(MTI)

Legfrissebb hírek

Bondár Anna 24 helyet rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
Tegnap, 9:16

Cicipasz 16 hónap után nyert ismét tenisztornát, Rubljov győzött Bastadban

Tenisz
2026.07.19. 21:09

Népsport: Ilie Nastase – gyilkos és bohóc

Népsport
2026.07.19. 09:08

Carlos Alcaraz augusztus közepén, Cincinnatiben térhet vissza

Tenisz
2026.07.16. 14:21

Udvardy Pannáék párosa visszalépett Jászvásáron

Tenisz
2026.07.15. 12:02

Udvardy Panna háromszettes győzelemmel jutott tovább Jászvásáron

Tenisz
2026.07.14. 19:54

„Abszolút pozitívan zárom ezt az időszakot” – Marozsán Fábián a füves pályás szezonról

Tenisz
2026.07.14. 16:52

Gálfi kiesett az első fordulóban a jászvásári tenisztornán

Tenisz
2026.07.14. 14:32