Tenisz: mind az öt magyar kiesett a budapesti torna selejtezőjében

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.07.10. 21:00
null
Stollár Fanny is kiesett a budapesti verseny selejtezőjének első fordulójában (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A selejtezőben érdekelt öt magyarból egy sem jutott tovább a második fordulóba szombaton a budapesti Római Teniszakadémián zajló salakpályás WTA-tornán – számolt be róla az MTI.

 

A kvalifikációban induló hazai játékosok közül Szabanin Natália, az egyéni világranglista-helyezéssel szintén nem rendelkező Tóth Amarissa, továbbá Drahota-Szabó Dorka (659.), Bondár Anna (241.) és Stollár Fanny (349.) is kiemelt ellenféltől kapott ki.

Az óbudai Hungarian Grand Prix 32-es főtábláján négy magyar helye biztos: Babos Tímea (116.) alanyi jogon, míg Jani Réka (181.), a contreceville-i ITF-versenyen vasárnap döntőt játszó Gálfi Dalma (205.) és Udvardy Panna (236.) a Márky Jenő versenyigazgató-jogtulajdonostól kapott szabadkártyával szerepel a legjobbak között.

A hétfőn 11 órakor rajtoló főtáblán – melynek sorsolását vasárnap délelőtt rendezik – a verseny honlapjának tájékoztatása szerint a kazah Julija Putyinceva (43.) lesz az első kiemelt, mert a szintén nevezett argentin Nadia Podoroska (39.) indulhat a tokiói olimpián, ezért megváltoztatta a versenyprogramját.

WTA-TORNA, BUDAPEST (235 238 euró, salak)
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ

Jaqueline Adine Cristian (román, 1.)–Stollár Fanny 1:6, 6:1, 6:2
Cristina Bucsa (spanyol, 3.)–Drahota-Szabó Dorka 6:3, 5:7, 6:0
Julia Grabher (osztrák, 6.)–Tóth Amarissa 6:3, 6:4
Tereza Mrdeza (horvát, 7.)–Szabanin Natália 6:4, 6:2
Ekaterine Gorgodze (grúz, 9.)–Bondár Anna 7:6 (7–3), 4:6, 6:3

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik