
A negyvenedik születésnapját vasárnap ünneplő svájci játékos tavaly kettős térdműtéten esett át, idén a negyeddöntőig jutott a wimbledoni Grand Slam-tornán, és azóta nem lépett pályára, a tokiói olimpián sem indult el. Újabb térdfájdalmai kétségessé teszik szereplését az augusztus 30-án kezdődő amerikai nyílt bajnokságon.
A hússzoros Grand Slam-torna-győztes Federer hétszeres bajnok Cincinnatiben, Torontóban pedig kétszer győzött.
A szervezők csütörtökön azt is bejelentették, hogy a japán fővárosban egyesben olimpiai aranyérmet nyerő német Alexander Zverev, valamint az olasz Matteo Berrettini, a kanadai Milos Raonic és a spanyol Pablo Carreno sem indul a következő két tornán. A világelső szerb Novak Djokovics már júliusban jelezte, hogy nem vesz részt az amerikai és a kanadai versenyen.

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán



