Tenisz: Djokovics letaszította a madridi trónról Murrayt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.08. 21:01
null
Novak Djokovics a madridi trófeával (Fotó: Reuters)
Novak Djokovics 6:2, 3:6, 6:3-ra legyőzte a címvédő Andy Murrayt a madridi salakpályás tenisztorna férfi egyesének döntőjében.

 

Murray a simán elbukott első szett után magára talált, és 6:3-mal egyenlített. A döntő játszmában Djokovics 5:2-re elhúzott, mégis csak nagyon nehezen tudta lezárni a mérkőzést. Murray 5:2-nél jó szervával hárította az első meccslabdát, majd 5:3-nál több bréklabdához jutott, ám egyiket sem tudta kihasználni.

Djokovics a mostani győzelmével már 29 mestertornán diadalmaskodott, ezzel lehagyta a 28-szoros győztes Rafa Nadalt, és már egyedül áll az örökrangsor élén.

„Az utóbbi években Novak sajnos sokszor megvert, de most is szép dolgokat láthattunk tőle, és megérdemelte ezt a sikert. Nagyszerű volt az utóbbi két madridi versenyem, imádom ezt a tornát” – mondta Murray, aki nemcsak a madridi döntőt vesztette el, hanem a világranglista második helyét is, amelyen hétfőtől újra Roger Federer található.

Djokovics 2016-ban az ötödik, összesen pedig a 64. trófeáját szerezte meg – ezzel beérte Pete Samprast és Björn Borgot –, és 23–9-re javította Murray elleni mérlegét.

ATP 1000-ES TORNA, MADRID (5 719 660 euró, salak)
DÖNTŐ

Djokovics (szerb, 1.)–Murray (brit, 2.) 6:2, 3:6, 6:3

ATP 1000-ES TORNA, RÓMA (4 300 755 euró, salak)
1. FORDULÓ

Troicki (szerb)–Gabasvili (orosz) 6:4, 6:1
K. Anderson (dél-afrikai, 16.)–López (spanyol) 6:4, 7:6
Mónaco (argentin)–Johnson (amerikai) 6:4, 6:4
Paire (francia)–Tomic (ausztrál) 1:2-nél Tomic feladta
Ramos (spanyol)–Querrey (amerikai) 6:4, 6:4
Goffin (belga, 12.)–L. Mayer (argentin) 2:6, 7:6, 6:3

Legfrissebb hírek

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
22 órája

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
2025.08.01. 20:49

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45
Ezek is érdekelhetik