Tenisz: David Ferrer lett a Davis-kupa tornaigazgatója

Vágólapra másolva!
2022.06.21. 13:18
null
David Ferrer a Davis-kupa tornaigazgatójaként folytatja (Fotó: AFP)
A világranglistán korábban harmadik David Ferrer lett a férfi tenisz Davis-kupa tornaigazgatója.

A nemzetközi szövetség (ITF) keddi tájékoztatása szerint a 40 éves spanyol sportember honfitársát, Albert Costát váltja, aki 2019 óta töltötte be a posztot.

Ferrer 27 ATP-trófeája mellett háromszor elhódította a spanyol válogatottal a Davis-kupát, 2013-ban pedig döntőt vívott a Roland Garroson. Az alicantei játékos 2019-es visszavonulása óta egy ideig Alexander Zverev edzőjeként dolgozott.

Az 1900-ban létrehozott Davis-kupa számos változáson esett már át, legutóbb 2019-ben, amikor a párharcokat felváltotta az egy helyszínen rendezett döntő torna. A lebonyolítás azóta is vitákat váltott ki és többször módosult, a jelenlegi rendszer szerint a 16 csapatos csoportkört szeptember 14. és 18. között rendezik Bolognában, Glasgow-ban, Hamburgban és Valenciában. A négy kvartettből az első kettő, azaz összesen nyolc együttes jut tovább, ezek játszhatnak majd a trófeáért november 21. és 27. között Málagában.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Iga Swiatek: Nem is álmodtam arról, hogy nyerhetek itt Wimbledonban, annyira távolinak tűnt

Tenisz
12 órája

6:0, 6:0! Swiatek kiütötte Anisimovát a wimbledoni döntőben

Tenisz
16 órája

Wimbledon: 89 év után brit siker férfi párosban

Tenisz
18 órája

Anisimova legyőzte a világelsőt, és először döntős Wimbledonban

Tenisz
2025.07.10. 17:30

Megdőlt a magyar győzelmi csúcs Wimbledonban

Tenisz
2025.07.10. 15:57

Gálfi Dalma feladta a bastadi negyeddöntőt

Tenisz
2025.07.10. 11:57

Gálfi Dalma bejutott a negyeddöntőbe a bastadi tenisztornán

Tenisz
2025.07.09. 17:33

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
2025.07.09. 16:21
Ezek is érdekelhetik