Tenisz: Bondárék párosban sem jutottak tovább, Oszaka feladta, Raducanu kiesett

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.10. 09:08
null
Bondár Anna az egyes után párosban is búcsúzott Torontóban (Fotó: Micheller Szilvia)
Bondár Anna oldalán Kimberley Zimmermann-nal vereséget szenvedett párosban a torontói kemény pályás női tenisztornán. Egyesben a négyszeres Grand Slam-bajnok Oszaka Naomi hátsérülés miatt feladta mérkőzését, míg a US Open-bajnok Emma Raducanu kiesett az 1. fordulóban. A férfiak montreali kemény pályás tornáján a múlt héten Washingtonban bajnok Nick Kyrgios bejutott a 2. fordulóba – írja az MTI.

A magyar, belga duó júliusban megnyerte a palermói versenyt, majd Varsóban első kiemeltként már a nyolcaddöntőben búcsúzott. Kanadában kedden az amerikai Sofia Kenin és a kazah Julija Putyinceva várt rá a 16 közé jutásért, de két szettben alulmaradt.

Az első játszma, amely rövidítésben dőlt el, csaknem egy óráig tartott – mindegyik fél egyszer-egyszer vesztett adogatójátékot –, majd a 42 perces másodikban hasonlóan alakult a forgatókönyv. Ez a szett végül úgy dőlt el, hogy 5:6-os állásnál a Kenin, Putyinceva kettős még egyszer elvette Bondárék szervajátékát.

A 25 éves Bondár egyesben is búcsúzott kedden, miután két játszmában kikapott a belga Elise Mertenstől.

Egyesben Oszaka Naomi az elvesztett első szett után még három gémet játszott az észt Kaia Kanepi ellen, majd könnyeivel küszködve közölte, hogy hátfájdalmak miatt nem tudja folytatni.

A szülővárosában szereplő Raducanu két játszmában maradt alul a kanadai versenyen címvédő olasz Camila Giorgival szemben, aki a második felvonásban 0:2-ről sorozatban hat gémet hozva győzött.

A hazai közönség előtt szereplő Bianca Andreescu – aki 2019-ben Torontóban, majd a US Openen is diadalmaskodott – ugyancsak két szettben verte a vasárnap San Joseban bajnok orosz Darja Kaszatkinát.

A tavaly olimpiai bajnok svájci Belinda Bencic sima sikerrel lépett tovább a 32 közé, ahol a hamarosan visszavonuló Serena Williams vár rá.

A júliusban wimbledoni döntős ausztrál Nick Kyrgios – aki utóbbi 14 meccséből 13-at megnyert – kedden az argentin Sebastian Báezt búcsúztatta, és a 32 között a címvédő Danyiil Medvegyev vár rá. Az orosz világelső vasárnap a mexikói Los Cabosban hódította el a trófeát.

A háromszoros Grand Slam-győztes Andy Murray csak négy gémet hozott össze a 10. kiemelt amerikai Taylor Fritz ellen.

WTA 1000-ES TORNA, TORONTO (2.7 millió dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES
1. FORDULÓ
Giorgi (olasz)–Raducanu (brit, 9.) 7:6 (7–0), 6:2
Andreescu (kanadai)–Kaszatkina (orosz, 11.) 7:6 (7-5), 6:4
Bencic (svájci, 12.)–Martincová (cseh) 6:4, 6:2
Kanepi (észt)–Oszaka (japán) 7:6 (7–4), 3:0-nál Oszaka feladta
Anisimova (amerikai)–Zhao (kanadai) 6:1, 6:3
Csang (kínai)–Bucsa (spanyol) 6:1, 6:3
KORÁBBAN
Gauff (amerikai, 10.)–Brengle (amerikai) 6:1, 6:3
Cseng (kínai)–Marino (kanadai) 3:6, 7:6 (7–5), 6:4
Sorribes (spanyol)–Liu (amerikai) 7:6 (7–4), 2:6, 7:6 (7–5)
Tomljanovic (ausztrál)–Kugyermetova (orosz) 6:4, 2:6, 7:6 (7–3)
Elise Mertens (belga)–Bondár Anna 7:6 (7–2), 6:1
2. FORDULÓ
Szakkari (görög, 3.)–Stephens (amerikai) 6:2, 4:6, 6:2

NŐI PÁROS
1. FORDULÓ

Sofia Kenin, Julija Putyinceva (amerikai, kazah)–Bondár Anna, Kimberley Zimmermann (magyar, belga) 7:6 (12–10), 7:5

ATP-1000-ES TORNA, MONTREAL (6.6 millió dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES
1. FORDULÓ

Norrie (brit, 9.)–Nakashima (amerikai) 6:4, 6:4
Fritz (amerikai, 10.)–Murray (brit) 6:1, 6:3
Schwartzman (argentin, 12.)–Davidovich (spanyol) 1:6, 6:3, 6:4
Bautista (spanyol, 14.)–Giron (amerikai) 7:6 (7–5), 6:3
Dimitrov (bolgár, 15.)–Galarneau (kanadai) 6:4, 7:5
Monfils (francia, 17.)–Martinez (spanyol) 7:6 (7–4), 3:6, 6:2
Kyrgios (ausztrál)–Báez (argentin) 6:4, 6:4
De Minaur (ausztrál)–Shapovalov (kanadai) 7:5, 7:6 (7–4)
Ramos (spanyol)–Goffin (belga) 7:6 (7–2), 6:2
Van de Zandschulp (holland)–Kecmanovics (szerb) 6:1, 7:5
Nisioka (japán)–Paire (francia) 6:2, 6:3
Mannarino (francia)–Rinderknech (francia) 6:3, 6:3
Rune (dán)–Fognini (olasz) 6:3, 7:5
Evans (brit)–Krajinovics (szerb) 6:2, 1:6, 6:0
Tiafoe (amerikai)–Bonzi (francia) 6:7 (6–8), 7:5, 6:3
KORÁBBAN
Carreno (spanyol)–Berrettini (olasz, 11.) 6:3, 6:2
Cilic (horvát, 13.)–Coric (horvát) 6:3, 6:2
Paul (amerikai)–Pospisil (kanadai) 6:4, 6:4
Cressy (amerikai)–Karacev (orosz) 6:4, 6:4
2. FORDULÓ
Hurkacz (lengyel, 8.)–Ruusuvuori (finn) 6:3, 6:7 (4–7), 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik