Davis-kupa: Egy csoda volt, amit ma műveltünk a pályán! – Valkusz Máté

N-P. T.N-P. T.
2023.02.04. 15:09
Tatabányán a párosok mérkőzésével folytatódott a Magyarország–Franciaország Davis-kupa-találkozó, és a Marozsán Fábián, Valkusz Máté alkotta magyar páros az Arthur Rinderknech, Nicolas Mahut duó ellen két játszmában 92 perc alatt győzött, így a párharcban Magyarország 2:1-re vezet. A páros után a két magyar játékos nagyon rövid sajtótájékoztatón értékelt: nézze meg az NSO Tv videójában!

Marozsán Fábián szerint mind a ketten nagyon jól játszottak.

„És a magyar közönség nagyon sokat segített nekünk, nagyon nagy löketet adott. A meccs elejétől éreztük, hogy Mahut-t ki kell hagyni a röptejátékból mindenképpen, mert neki ott azért komolyabb tapasztalata van, mint nekünk. A másik francia játékoson pedig azt éreztem, hogy kicsit izgulósabb, és tud hibázni.”

Valkusz Máté is nagyon boldog volt.

„Igazából ez egy csoda volt, egy bravúr, amit műveltünk ma a pályán. Nem úgy mentünk fel, egy percig sem gondoltuk azt, hogy mi lennénk az esélytelenebbek. Ausztráliában is bizonyítottuk a páros során, hogy képesek vagyunk világsztárokat megverni, mondhatni két sima szettben nyertünk ott is. Ahogy befejeztük azt a meccset, úgy tudtuk nyitni ezt.”

Bővebben itt olvashatnak a mérkőzésről.

FUCSOVICS: AZ ÁLLAPOTOMHOZ KÉPEST KIÁLLTAM A PÁLYÁRA, ÉS MINDENT MEGTETTEM

MAROZSÁN: FANTASZTIKUS TELT HÁZ ELŐTT JÁTSZANI, ÓRIÁSI ÉLMÉNY VOLT

TENISZ
Davis-kupa-selejtező, Tatabánya
Magyarország–Franciaország 2:1
Marozsán, Valkusz–Rinderknech, Mahut 6:2, 7:6 (7–4)

Legfrissebb hírek

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
4 órája

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.09.01. 23:07

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Udvardy Panna nyolc helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.08.31. 12:08

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.08.31. 07:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
2026.08.30. 12:16