Tenisz: Bondár és Babos párosa is nyert a budapesti tornán

Vágólapra másolva!
2022.09.22. 19:24
Bondár Anna és Babos Tímea párosa is bejutott az elődöntőbe a Római Teniszakadémián zajló salakpályás női challenger-tornán.
Babos Tímea és Tamara Zidansek (Fotó: Földi Imre) – A GALÉRIÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!
Babos Tímea és Tamara Zidansek (Fotó: Földi Imre) – A GALÉRIÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!

Bondár és Kimberley Zimmermann – akiket az első helyen emeltek ki a szervezők – mérkőzése szerdán sötétedés miatt 0:6, 3:3-nál félbeszakadt a brazil Ingrid Gamarra Martins és az indiai Prarthana Thombare ellen. A csütörtöki folytatás a magyar-belga duónak sikerült jobban, amely a harmadik szettet helyettesítő döntő rövidítésben kerekedett riválisa fölé.

A második kiemelt Babos Tímea, Tamara Zidansek páros 56 perc alatt mindössze négy gémet veszített Stolmár Rebeka és Szabanin Natália ellen.

A magyar, szlovén duóra a négy között a Nagy Adriennt és Tóth Amarissát legyőző cseh Jesika Malecková és Renata Vorácová páros vár.

Egyesben az utolsóként versenyben maradt, második kiemelt Bondár Anna a pénteki elődöntőben a német Tamara Korpatschcsal (118.) száll szembe.

WTA 125-ÖS TORNA, BUDAPEST (115 000 dollár, salak)
EGYES
NEGYEDDÖNTŐ

Dodin (francia)–Davis (amerikai) 5:7, 7:5, 6:2
Korpatsch (német)–Rus (holland) 6:3, 3:6, 6:0
Bondár Anna (2.)–Zidansek (szlovén) 6:4, 3:6, 6:1
Tomova (bolgár)–Schmiedlová (szlovák) 6:1, 7:5

Az elődöntőben: Bondár–Korpatsch, Dodin–Tomova

PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ
Bondár Anna, Kimberley Zimmermann (magyar, belga, 1.)–Ingrid Gamarra Martins, Prarthana Thombare (brazil, indiai) 0:6, 6:4, 10–7 – döntő rövidítés
Babos Tímea, Tamara Zidansek (magyar, szlovén, 2.)–Stolmár Rebeka, Szabanin Natália 6:3, 6:1
Jesika Malecková, Renata Vorácová (cseh)–Nagy Adrienn, Tóth Amarissa 7:5, 6:2

Legfrissebb hírek

Anisimova legyőzte a világelsőt, és először döntős Wimbledonban

Tenisz
2025.07.10. 17:30

Megdőlt a magyar győzelmi csúcs Wimbledonban

Tenisz
2025.07.10. 15:57

Gálfi Dalma feladta a bastadi negyeddöntőt

Tenisz
2025.07.10. 11:57

Wimbledon: érvényesült a papírforma, kiestek Babosék

Tenisz
2025.07.09. 18:05

Gálfi Dalma bejutott a negyeddöntőbe a bastadi tenisztornán

Tenisz
2025.07.09. 17:33

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
2025.07.09. 16:21

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
2025.07.08. 20:33

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
2025.07.08. 19:48
Ezek is érdekelhetik