Billie Jean King-kupa: Belgiumban vívja a rájátszást a magyar válogatott

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.05.24. 15:42
null
Udvardy Panna és Jani Réka (Fotó: Kovács Péter, archív)
Belgiumban vívja a magyar női teniszválogatott a Billie Jean King-kupa idei rájátszását.

 

Palágyi Miklós kapitány együttese nem kiemeltként volt érdekelt a keddi sorsoláson, amelyen annak köszönhetően vehetett részt, hogy áprilisban második lett az antalyai selejtezőtornán. A belgák a második kiemeltek voltak.

A párharcra november 10-11-én vagy 11-12-én kerül sor, a győztes jövőre a világdöntő selejtezőjében játszhat tovább.

„A BJK-kupa ezen szintjén már nincs könnyű összecsapás, nehéz dolgunk lesz Belgiumban is – kezdte értékelését a szövetség honlapján Palágyi Miklós. – Azt még korai találgatni, hogy náluk kik fognak pályára lépni, de a csapattalálkozókat mindig nagyon komolyan veszik, és hazai pályán komoly szurkolótábor is buzdítja őket. Bízom benne, hogy mi a legerősebb összeállításban tudunk pályára lépni, itt már négy egyéni és egy páros mérkőzés lesz, így máshogy kell beosztani az erőt, de biztos vagyok benne, hogy mindenki százszázalékos teljesítményt fog nyújtani.”

Ami a két válogatott egymás elleni mérlegét illeti, a magyarok 4–2-re vezetnek, de Belgiumban még sosem szerepeltek, a legutóbbi meccsüket 2016-ban Izraelben 3:0-ra elvesztették.

Tavaly tavasszal a mieink a csoportküzdelmekben mind az öt mérkőzésüket megnyerték Antalyában, majd a novemberi rájátszásban 3.0-ra kikaptak a románoktól Nagyváradon, így nem jutottak tovább a BJK-kupa-finálé selejtezőjébe.

Legfrissebb hírek

Stollárék sikerrel vették a vuhani torna első fordulóját

Tenisz
1 órája

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
20 órája

A US Open döntőse már a harmadik fordulóban búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2026.10.11. 09:16

Medvegyev komoly összeget bukott a pekingi tenisztornán

Tenisz
2026.10.10. 11:02

Marozsán Fábián elégedetlen a jelenlegi világranglista-helyezésével

Tenisz
2026.10.07. 10:38

Zidane: Nagyon jó érzés kijavítani a hibákat, és mi pontosan ezt tettük

Minden más foci
2026.10.06. 11:32

Akinek ilyen cseréi vannak... Doué és Olise beállt, 14 perc alatt ízekre szedte Belgiumot

Minden más foci
2026.10.05. 22:51

Tenisz ob: Kisantal Botond legyőzte Balázs Attilát a döntőben

Tenisz
2026.10.04. 16:40