Tenisz: nehéz csoportban a magyarok a Fed-kupában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.01.15. 10:43
A magyar női teniszválogatott a britekkel, a görögökkel és a szlovénokkal került egy csoportba a Fed-kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjának februári tornáján.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint az ausztrál nyílt bajnokság helyszínén, Melbourne-ben tartott sorsoláson kiderült: a február 6. és 9. közötti bathi megméretésen a két top 100-as játékossal felálló házigazdákon kívül a Maria Szakkari személyében top 50-es játékossal rendelkező görög csapat, valamint Szlovénia válogatottja lesz Juhász Gábor együttesének ellenfele.

A másik csoportban Szerbia, Horvátország, Törökország és Grúzia csap majd össze.

A kvartettekből a csoportgyőztesek jutnak tovább, és ők játszanak azért, hogy pályára léphessenek a világcsoport II rájátszásában.

A magyar válogatott – amelyből valószínűleg hiányozni fog majd a szövetséggel vitában álló Babos Tímea – tavaly csoportgyőztesként zárt, a rájátszásba jutásért azonban alulmaradt a britekkel szemben.

Legfrissebb hírek

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
11 órája

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
21 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45
Ezek is érdekelhetik