Tenisz: Babos feladta első meccsét Thaiföldön

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2019.01.29. 12:38
Babos Tímea az első fordulóban búcsúzott a thaiföldi Huahinban zajló 250 ezer dollár (69.6 millió forint) összdíjazású kemény pályás női tenisztornától, mivel kedden a második játszmában feladta a szlovén Tamara Zidansek elleni mérkőzését.

A magyar játékos (a világranglista 65. helyezettje) az első gémben rögtön három bréklabdához jutott, de végül az adogató szlovén (74.) került előnybe, aki 28 percnyi játékot követően megnyerte a nyitó szettet. Babos az elbukott játszma után rosszulléte miatt ápolást kért, s a rövid kényszerszünet után folytatta a játékot.

A második szettben a magyar teniszező megnyerte ugyan az első adogatójátékát, de Zidansek a 2:1-es vezetését követően ismét brékelőnyhöz jutott, ami után Babos feladta a meccset.

WTA-TORNA, HUAHIN (250 000 dollár, kemény pálya)
Tamara Zidansek (szlovén)–Babos Tímea 6:0, 3:1-nél Babos feladta

FRISSÍTÉS

Néhány órával a mérkőzés után Babos Tímea a Facebookon azt írta, rosszullét miatt adta fel a találkozót a tornán, amelyre gyakorlatilag „címvédőként” érkezett – tavaly ezt a viadalt Tajvanon rendezték, és Babos nyerte meg, majd az esemény az idei évre Thaiföldre költözött.

„Sajnos tegnap egész éjjel hánytam, rendkívül fáradt és kimerült vagyok. Nagyon sajnálom a versenyt, fantasztikus a hely és címvédőként jöttem, készen álltam a harcra, de ma szélmalomharcot vívtam, esélyem sem volt” – írta Babos az Fb-posztjában.

Legfrissebb hírek

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
8 órája

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
Tegnap, 13:57

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
2026.02.05. 19:07

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36
Ezek is érdekelhetik