Tenisz: Fucsovics meccslabdákról veszített Paire ellen

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.03. 13:13
null
Fucsovics szetthátrányról felállva a döntő szett rövidítésében kapott ki (Fotó: AFP)
Fucsovics Márton a második fordulóban búcsúzott az indiai Púnában zajló, 501 ezer dollár (130 millió forint) összdíjazású kemény pályás férfi tenisztornán, miután három szettben kikapott a negyedik helyen kiemelt, világranglista-41. francia Benoit Paire-től.

 

 

Az első szettben Fucsovics kétszer is elbukta adogatójátékát, és ugyan egyszer brékelt is, ez elég volt ellenfelének, hogy 6:4-re nyerjen.

A második játszma szorosabban alakult, mind a ketten két alkalommal elvették egymás adogatását, így a rövidítés döntött, amelynek elején Fucsovics egy minibréket csinált, és 7:6-tal egyenlített.

Paire a szett végén orvosi segítséget kért, a lábát fájlalta, de ez a folytatásban nem látszott meg a teljesítményén. A döntő játszmában 2:2 után két bréklabdához jutott, azonban Fucsovics mindkettőt hárította – a következő játékban ugyanez ismétlődött meg, akkor a francia hozta ugyanolyan nehezen a játékát (3:3).

5:4-es előnynél Fucsovics fogadóként három mérkőzéslabdához jutott, Paire azonban mindegyiket hatástalanította, míg a magyar játékos kétszer is komoly vitába bonyolódott a mérkőzés főbírójával.

Az affér nem tett jó Fucsovicsnak, aki elbukta az adogatását, de miután Paire két meccslabdát elrontott, élt a harmadik bréklehetőséggel (6:6).

Következett az újabb rövidítés, amelyben Fucsovics ismét meccslabdákhoz jutott, ám Paire mindegyiket hárította, végül egy ász értékű adogatással lezárta a mérkőzést.

„Fáradtan, mérgesen, kicsit csalódottan már a szálláson vagyok. Sajnálom a mai vereséget, mert a kezemben volt (a mérkőzés). Sajnos nem tudtam teljesen kizárni a külső körülményeket, és talán kicsit agresszívabb is lehettem volna a meccslabdáknál” – értékelt a magyar teniszező a Facebook-oldalán, kifejtve, hogy ellenfele nagyon ritmustalanul játszott, és nehéz volt nyugodtnak maradnia.

„Ebből is tanulni kell, ami viszont biztató, hogy a nagyon kemény időjárási körülmények ellenére is egész jól bírtam fizikailag” – tette hozzá.

A felek most találkoztak egymással másodszor, tavaly áprilisban a franciaországi Sophia Antipolisban rendezett challengertornán Paire 7:5, 6:3-ra győzött. A magyar teniszező párosban – oldalán a kazah Mihail Kukuskinnal – kedden az első fordulóban búcsúzott.

ATP-TORNA, PÚNA (kemény pálya, 501 000 dollár)
2. FORDULÓ
Paire (francia, 4.)–Fucsovics Márton 6:4, 6:7, 7:6
Cilic (horvát, 1.)–Ramanathan (indiai) 6:4, 6:3
Simon (francia)–Bautista-Agut (spanyol, 3.) 6:3, 7:6 (7–5)
Kukuskin (kazah, 7.)–Györe (szerb) 7:5, 7:6 (7–5)
Haase (holland, 5.)–Jarry (chilei) 3:6, 7:6 (7–5), 7:5
Herbert (francia, 8.)–Bhambri (indiai) 4:6, 6:3, 6:4
Anderson (dél afrikai, 2.)–Monteiro (portugál) 7:6 (7–4), 3:2-nél Monteiro feladta
Ojeda (spanyol)–Ivaska (fehérorosz) 6:4, 6:4

Legfrissebb hírek

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
14 órája

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
Tegnap, 20:49

„A fontosabb helyzetekből ezúttal én jöttem ki jobban” – Marozsán Fábián a bravúros torontói győzelme után

Tenisz
2025.07.31. 15:49

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34
Ezek is érdekelhetik