Tenisz: Murray nagyot küzdve, 172 perc alatt győzte le Simont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.10. 01:19
A Madridban zajló salak pályás férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében a 3. helyen kiemelt Andy Murray nagy csatában, döntő szett tie-breakben legyőzte a 16. helyen rangsorolt Gilles Simont.

Murray nem kezdett jól a mérkőzésen, rögtön brékhátrányba került, Simon pedig irányította az első játszmát, és meg is nyerte 6:2-re. A második szettnek ráadásul ismét úgy vágtak neki a felek, hogy Simon az első játékban elvette a skót adogatását, Murray azonban 2:6, 0:2-nél összeszedte magát, nyert sorozatban három gémet, majd a játszma végén is ő koncentrált jobban.

Úgy tűnt, Murray megtörte a francia ellenállását, de Simonnak 0:3-ról is volt visszaút a döntő játszmában, és kiegyenlített. Bár a skótnak meccslabdái is voltak, a meccset végül csak tie-break döntötte el, amelyben 8–6-ra bizonyult jobbnak Murray. A csata 172 percig tartott.

ATP 1000-ES TORNA, MADRID (3 368 265 euró, salak)
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Ferrer (spanyol, 4.)–Haas (német, 13.) 7:5, 4:6, 6:4
Wawrinka (svájci, 15.)–Dimitrov (bolgár) 3:6, 6:4, 6:1
Murray (brit, 3.)–Simon (francia, 16.) 2:6, 6:4, 7:6
KORÁBBAN
Nadal (spanyol, 5.)–Juzsnij (orosz) 6:2, 6:3
Nisikori (japán, 14.)–Federer (svájci, 2.) 6:4, 1:6, 6:2

Tsonga (francia, 7.)–Verdasco (spanyol) 4:6, 6:3, 6:2
Berdych (cseh. 6.)–K. Anderson (dél-afrikai) 7:6, 7:5
Andújar (spanyol)–Gimeno-Traver (spanyol) 5:5-nél Gimeno-Traver feladta

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Wawrinka (svájci, 15.)–Tsonga (francia, 7.)
Murray (brit, 3.)–Berdych (cseh, 6.)
Nadal (spanyol, 5.)–Ferrer (spanyol, 4.)
Andújar (spanyol)–Nisikori (japán, 14.)

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik