Szocsi 2014: Lipnyickaja esett, szoros a verseny, Kim vezet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.19. 20:30
null
A címvédő Kim Ju Na ugyan vezet a rövidprogram után, de csak egy hajszállal (Fotó: Action Images)
A rövid programmal a női műkorcsolyázók is megkezdték a küzdelmeket az oroszországi Szocsiban zajló téli olimpián. A csütörtöki kűr előtt a címvédő és kétszeres világbajnok dél-koreai Kim Ju Na vezet, aki mindössze 28 századdal előzte meg az orosz Adelina Szotnyikovát, és nyolc tized ponttal kapott többet, mint az olasz Carolina Kostner, így izgalmas kűr várható csütörtökön.

 

Az esélyesek közül éppen a címvédő koreai mutathatta be először gyakorlatát, tizenhetedikként lépett jégre a harminc tagú mezőnyből, s remek programját 74.92 pontra értékelték a bírák, így majdnem 14 egységgel előzte meg az addigi éllovas amerikai Polina Edmundsot. A következő csoportból az amerikai Gracie Gold tudta megközelíteni Kim pontszámát, de azért hattal ő is elmaradt tőle.

Az utolsó csoportra azért még maradt néhány ász, elsőként például a csapatban, Szocsiban már olimpiai aranyat szerző és az idei budapesti Eb-n is győztes orosz Julija Lipnyickaja, aki hazai jégen korcsolyázva egyszer elesett, így 65.23-mal csak a harmadik helyre jött fel. A korábbi világ- és ötszörös Európa-bajnok olasz Carolina Kostner viszont olyan szép programot produkált, hogy mindössze nyolc tizeddel maradt el az éllovastól.

Utolsó előttiként az idei Európa-bajnokságon ezüstérmes orosz Adelina Szotnyikova lépett jégre, aki Lipnyickajával ellentétben hibátlan gyakorlattal rukkolt ki, és bármilyen hihetetlen, éppen befért a Kim és Kostner közötti nyolctizedes résbe. A legnagyobb kihívó, a korábbi kétszeres világbajnok japán Aszada Mao zárta a sort, aki viszont szinte esett-kelt a jégen, mindössze 55.51 pontot kapott, és csak a 16. helyről várja a csütörtöki kűrt, amelyben már csak a mai legjobb huszonnégy versenyző mutathatja meg tudását.

SZOCSI 2014
NŐI MŰKORCSOLYA
Állás a rövidprogram után
1. Kim Ju Na (Dél-Korea) 74.92 pont
2. Adelina Szotnyikova (Oroszország) 74.64
3. Carolina Kostner (Olaszország) 74.12
4. Gracie Gold (Egyesült Államok) 68.63
5. Julija Lipnyickaja (Oroszország) 65.23
6. Ashley Wagner (Egyesült Államok) 65.21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik