Szocsi 2014: Kanada-Egyesült Államok elődöntő férfi hokiban

Vágólapra másolva!
2014.02.19. 20:22
null
Nehezen törte fel a zárt lett védelmet Kanada (Fotó: Reuters)
Kanada és az Egyesült Államok vívja a második elődöntőt a Szocsiban zajló téli olimpián a férfi jégkorongtorna elődöntőjében, miután előbbi együttes nehezen nyert a lettek ellen, az amerikaiak viszont három góllal múlták felül Csehországot. Az első elődöntőben észak-európai rangadót rendeznek: Svédország a házigazda oroszokat kiejtő Finnországgal találkozik.

 

KANADA–LETTORSZÁG

Mezőnyjátékban, gólveszélyességben és kapura lövésben is felborult a pálya, így Kanada annak rendje és módja szerint a 14. percben abszolút megérdemelten jutott vezetéshez Patrick Sharp révén. Az viszont már egyáltalán nem volt benne a forgatókönyvben, hogy a lettek alig két perc múlva egalizálnak... Sőt utóbbiak sikerrel védekeztek a folytatásban is, így a harmadik harmadra úgy fordulhattak iksszel a felek, hogy amíg a kanadaiak 35, a lettek 11 (!) kapura lövést könyveltek el.

A rengeteg munka az 54. percben fórban érett góllá: Shea Weber juttatta előnyhöz másodszor Kanadát. A lettek a vége előtt másfél perccel lehozták a kapusukat, de nem tudtak egyenlíteni. Nagyságrendileg négyszer annyit lőttek kapura a kanadaiak, de az utolsó percig nem nyugodhattak meg.

EGYESÜLT ÁLLAMOK–CSEHORSZÁG

Nem kellett sokat, mintegy másfél percet várni a találkozó első góljára, Ondrej Pavelec rosszul zárta a rövidet, így James van Riemsdyk éles szögből visszalőtt korongja utat talált a cseh kapuba. A hátrányba kerülő csehek az 5. percben egyenlítettek – majd nem sokkal később kapuvasat lőttek –, bár a gólhoz vajmi kevés közük volt. Az egyik amerikai védő a kapu előtt pattogó korongot ki akarta vágni, de társát lőtte telibe, akiről Jonathan Quick mellett pechesen a kapuban kötött ki.

A harmad hajrája az amerikaiaké volt: a 15. percben Dustin Brown a hosszú helyezkedve kapásból vágott be egy mértani passzt, majd két mp-cel a harmad vége előtt David Backes is beköszönt. Az amerikaiak nem játszottak jobban vagy veszélyesebben, de valahogy mindig ők jutottak gólig.

A második harmad közepén Zach Parise révén fórt váltottak gólra az amerikaiak, akik megúszták kapott gól nélkül a harmad nagy cseh rohamát. Pedig a mínusz háromra álló csehek emberelőnyt idézően szorították be ellenfelüket saját kapuja elé, de sokra nem mentek vele. Sőt a következő gól is az amerikaiaké volt, akik a harmadik felvonás elején is betaláltak, így a hajrának már nem maradt komoly éle – a csehek csak szépíteni tudtak.

SZOCSI 2014, FÉRFI JÉGKORONGTORNA
NEGYEDDÖNTŐ

Kanada–Lettország 2–1
(1–1, 0–0, 1–0)
G:
Sharp (13:37), Weber (53:06), ill. Darzins (15:41)
Egyesült Államok–Csehország 5–2
(3–1, 1–0, 1–1)
G:
Van Riemsdyk (1:39), Brown (14:38), Backes (19:58), Parise (29:31), Kessel (42:01), ill. Hemsky (4:31, 53:00)

KORÁBBAN
Finnország–Oroszország 3–1
(2–1, 1–0, 0–0)
G:
Aaltonen (9:18), Selänne (17:38), Granlund (25:37), ill. Kovalcsuk (7:51)
Svédország–Szlovénia 5–0
(1–0, 0–0, 4–0)
G:
Steen (18:50), D. Sedin (41:42), L. Eriksson (48:04), Hagelin (51:27, 56:10)

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Svédország–Finnország
Kanada–Egyesült Államok

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik