„Magyar” a vb-első szuper-G-ben

Vágólapra másolva!
2013.02.06. 13:38
null
Ted Ligety első reakciója a célba érést követően (Fotó: Reuters)
Az ausztriai Schladmingban a férfiak szuperóriás-műlesikló versenyével folytatódott az idei alpesisí-világbajnokság. Az aranyérmet némi meglepetésre az óriás-műlesikló specialista amerikai Ted Ligety szerezte meg a francia Gauthier de Tessieres és a norvég Aksel Lund Svindal előtt. A magyar Kékesi Márton a célba érkezők közül az utolsó, azaz a 69. helyet szerezte meg, de később rossz kapuvétel miatt kizárták.


A keddi női versennyel ellentétben ezúttal semmi nem hátráltatta a rajtot, s az eredeti forgatókönyvnek megfelelően pontban 11 órakor a francia Alexis Pinturault nekivágott a pályának. Ő 1:24.99-es idővel ért a célba, amit aztán éppen honfitársa, a negyedikként induló de Tessieres javított meg, de alaposan, 83 századmásodperccel.

Tízes rajtszámmal rajtolt a magyar felmenőkkel rendelkező Ligety, s bár a pálya elején négytizedes hátrányban volt, ebből fokozatosan faragva, a pálya alsó részén remekül síelve a célba már kéttizedes előnnyel érkezett. Ők hárman álltak az élen akkor is, amikor a szakág legjobbjai következtek.

Közülük elsőként az osztrák Matthias Mayer indult, aki a pálya elején még Ligetynél is gyorsabb volt, de aztán a végén már majd egy másodperces hátránnyal csak a harmadik idő volt az övé. Az olasz Matteo Marsaglia volt az egyetlen, aki eddig ebben az idényben le tudta győzni Svindalt, ám ő most gyenge eredménnyel csak a nyolcadik lett. A norvég Kjetil Jansrud nála is rosszabbul járt, mert ő elesett, de szerencsére nem lett különösebb baja.

Aztán Hannes Reichelt személyében egy újabb hazai versenyző következett, s ő aztán 55 százados hátránnyal éppen honfitársát szorította le a dobogóról. A címvédő olasz Christof Innerhofer ezúttal csak a hatodik idővel ért a célba, a francia Adrien Theaux pedig csak a nyolcadikkal.

Már csak az idén négyből három szakági versenyt megnyerő Svindal volt hátra az elitcsoportból, s ő hat századdal kezdett gyorsabban, mint Ligety, sőt a pálya közepén is kilenc százados előnyben volt. Három kapuval a cél előtt azonban némileg kisodródott, s ez az aranyérmébe került, sőt a 22 százados hátrány végül csak a bronzérmet jelentette a számára.

A hátralévők közül érdemben már senki nem tudott beleszólni a legjobbak versenyébe, de még az első tízbe sem tudott senki bekerülni. A nyolcvankét induló között utolsóként a magyar Kékesi Márton indult, aki végül majdnem húsz másodperces hátránnyal ért a célba. Ez eredetileg a 69. helyet jelentette számára, de később rossz kapuvételre hivatkozva kizárták.

ALPESISÍ-VB, SCHLADMING (AUSZTRIA)
FÉRFI SZUPER-G
1. Ted Ligety (amerikai) 1:23.96
2. Gauthier de Tessieres (francia) +0.20
3. Aksel Lund Svindal (norvég) +0.22
...
Kékesi Mártont kizárták

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik