ALAPVONAL. Jól tudom, e zalai diadalnak nem annyira futballszakmai, mint amennyire szurkolói, emlékezettörténeti értéke van inkább ma már, de labdarúgásunk méretes zökkenőjének idejéről – a nemzetközi élvonalból való alászállás első egyértelmű esztendeiről – mégis érzékeltethet valami fontosat.

ALAPVONAL. Arról, hogy e váltás a futballt és körülményeit hogy alakította át, közhelyszámba megy a beszéd ma már, s ama tapasztalat sulykolása is, hogy aki élni akar – sikeresen élni! –, annak e sodort tudomásul kell vennie, s nincs mese, muszáj igazodnia, de hogy tetsszen is ez az irány, tőlem senki se várja el.

ALAPVONAL. Fazekas Lászlót első pillantásra aligha nézték sportolónak, amolyan gumilábú bravúrtáncosnak inkább. Ám mozgása könnyedsége, jobb szélről indított, befelé húzó lövőcselei, ritmusgyorsító mozdulatai összetéveszthetetlenül egyedi jelenséggé tették a tűbe fűzhetően vékony embert. Labdarúgásunk hajdani nagyságának eleven emlékezete.

ALAPVONAL. Az is a futball titkai közé tartozik, hogy az utolsó benyomás, élmény mindig nagyon meghatározó. Képzeljük el, ha e két meccset fordított sorrendben játsszuk le, ugyanezzel az eredménnyel. Akkor az eget veri most a mámorunk, és Szalai Ádám győzelmet jelentő csodagólja még inkább Isten akaratának tetszene, noha szerintem így is az.

ALAPVONAL. A „legvidámabb olimpia”, aminek a múltjukkal – lásd: Berlin, 1936 és ami utána jött – is birkózó németek a münchenit tervezték, a félelem, a bizalmatlanság alkalmává változott.

ALAPVONAL. A kegyelem állapota kizárólag a sok-sok munka (itt: edzés) elvégzése, a személyes (!) győzelem vágya gőgjének az elengedése nyomán lesz „megkapható”, e nélkül soha. A kegyelmi állapotban született győzelem alázatot bocsát a bajnokra, az ennek híján való »büszkévé« tesz, s ez mérhetetlen különbséget jelent.

ALAPVONAL.A küzdelem, a tartás valami felé, az „út” a lényeg tehát, amiről a ma ötven éve született pólós klasszis, Benedek Tibor is hangsúllyal szólt több alkalommal, amikor a talpra állás újra meg újra reánk szabott föladatáról beszélt.

ALAPVONAL. Egy fölvetésem lenne azonban, s ez része mostani vb-szereplésünknek is bizonyára. Mi van, ha egy ifjabb korban sikert sikerre halmozó, az időit szinte versenyről versenyre javító, a »legjobb leszek« identitásába belenőtt nagy tehetségű úszónak rá kell jönnie, valószínűleg nem lesz legjobb a józan számítás szerint?

ALAPVONAL. Hunyjuk le a szemünk, és látni fogjuk: szabadrúgás jön, áll egy kicsi, törékeny srác a labda mögött, lép kettőt, megtekeri, és száll, száll a labda eszeveszetten pörögve a bal felső sarok felé. A többi – ahogy Hamlet mondaná – néma csend!

ALAPVONAL. A ma ötvenéves korábbi cselgáncsozó, Kovács Antal nemcsak sporttörténeti tettet hagyott reánk, hanem győzelme az egyik legkatartikusabb – üzenetértékű! – olimpiai diadallá is lett egyben.

ALAPVONAL. Hisz a sport az érzelem (minden érzelem) oly intenzív megjelenítője, mint semmi más, az általa kiváltott emóció a jelent s a közvetlen holnapot úgy tartja fogva, akár a bilincs, sőt, „édes bilincs”, ahogy Tamási Áron a szülőföldről mondta valamikor.

ALAPVONAL. Mikor kezdődött az »örömfoci« alkonya, nem tudható pontosan, én a ’70-es világbajnokság brazil válogatottját szoktam utolsó »fecskeként« említeni, biztosan azért, mert azt láthattam már, s az élmény erősen bennem él. Aligha úgy persze, ahogy megesett, hanem sokkal sűrítettebben.

ALAPVONAL. A folyamat, amely során a labdarúgás egyéni sportág lett – eszeveszetten figyel a szurkoló, ki hova, mennyiért áll tovább, szintet lépni igény, a klubhűség nem játszik ma már – épp az egyéniséget nyomorítja meg, irtja ki. Nem lesz új Puskás, Pelé, Beckenbauer vagy Maradona, de még új Messi sem, akárki megláthatja. CR7 lesz.

ALAPVONAL. Ki volt hát a ma száz esztendeje született Hidegkuti Nándor? A mértéktartóbbak négy (Bozsik, Kocsis, Hidegkuti, Puskás), mások – Grosiccsal és Cziborral kiegészítve a sort – hat világklasszisról beszélnek az Aranycsapat kapcsán, számomra az utóbbi tétel a szimpatikusabb, ám ő mindkét halmaznak tagja vitathatatlanul.

ALAPVONAL. Hanem a tartást is talán, ahol a játék szeretete egy szolgálatelvű morálban s kötelességtudatban nyeri el a lényegét: tanulj folyvást, légy egyre jobb, amiben az lehetsz, s amit tudsz, állítsd a közösséged szolgálatába híven s rendületlenül! Légy a helyeden (nem csak a pályán!), add önmagad, s mindig lehessen számítani rád!

ALAPVONAL. Liu Shaoang diadalának örültem, elszorult a torkom, s a győztes első szavait hallva bennem minden összeért, s úgy örvendezett a lelkem, ahogy csak Balczó 1972-es, Egerszegi Krisztina 1988-as, Risztov Éva 2012-es győzelmekor, és Szilágyi Áron harmadik olimpiai bajnokságának pillanatában talán.

ALAPVONAL. Állítom, a szülő–gyermek összemérés a sportban a legtanulságosabb, egyben a legkegyetlenebb. Kegyetlen, hisz e „mérés” a nyilvánosság előtt zajlik kíméletlenül, s mert a sportról való szurkolói ítéletalkotásban a pillanatnyi érzelmek az élet minden faktoránál meghatározóbbak talán, s az állásfoglalás is mindennél sommásabb lesz.

ALAPVONAL. Lehet, míg az Aranycsapat a modern futball origója, addig Deák Bamba a hőskor ideájának utolsó világszínvonalú példázója? Aki a diadal reményének eleven modellje volt Szentlőrincen és az Üllői úton, a közösség daliájaként, s a játék leginkább mámorító pillanatával, a góllal oly sokszor adott örömet, mint rajta kívül senki a világon ily rövid idő alatt.

ALAPVONAL. Egy másik, a voksolást így vagy úgy befolyásoló törvényszerűség létezését azonban nem tagadom. Ez arról szól, hogy e díj immár hatvanöt esztendős története a labdarúgás és a hozzá való ilyen-olyan – gazdasági, társadalom-lélektani, reklámpszichológiai, szóval az egyre globalizálódóbb világ elhozta – viszony históriáját kivédhetetlenül leképezi valamiképp.

ALAPVONAL. Zakariás József, az Aranycsapat »szürke eminenciása«, akit a legkevésbé emlegettek, emlegetünk, s a leginkább titokzatos alak egyben, aki a legelsőként – ma ötven esztendeje, 1971. november 22-én, élete negyvennyolcadik évében – ment el a tizenegy legenda közül.