Bátran megjósolhatjuk, hogy a ma rajtoló új szlovák bajnoki idény nem lesz jobb az előzőnél, pedig az sem ért egy fabatkát sem. A szlovák labdarúgás ugyanis a mélypontra csúszott.
Hiába közelít Európa élvonalához a cseh futball, Csehországban mostanság nem a legjobb ajánlólevél labdarúgóvezérnek, klubtulajdonosnak lenni. Az első ligás Marila Príbram vezetője például dutyiba került.
Nem történt semmi különös kedd este az Old Traffordon, ha csak azt nem nevezzük kisebb fajta szenzációnak, hogy egy magyar csapat eljutott a híres manchesteri arénába és a Bajnokok Ligája kapujába& Egy dolgot ne feledjünk: bár a ZTE kiesett a BL-ből, és ezzel egy fejezet lezárult, a csodásan induló történet folytatódik szeptemberben, az UEFA-kupában. A BL-be 51-es összesítéssel a Manchester jutott.
Az idei cseh bajnoki rajt alighanem a rekordok könyvébe iratkozik be: szerdán a SpartaTeplice meccsel indult, jövő szerdán pedig a JablonecSynot találkozóval zárul az első forduló, amelyben a két szerda között szombaton egy, vasárnap négy, hétfőn pedig egy mérkőzés szerepel a programban.