
Utánpótlássport
2023.05.15. 09:02
Kosár: a Csata DSE juniorjai megnyerték a másodosztályt
A vasárnapi győzelmével – a szinte kizárólag juniorkorúakkal felálló – Csata DSE szerezte meg az aranyérmet és védte meg bajnoki címét a női kosárlabda NB I/B-ben. A rájátszást a csapat legeredményesebbjeként záró, 17 éves Gábor Lilit kérdeztük a siker után.

Utánpótlássport
2023.05.11. 18:04
Kosárlabda: Miklós Melinda akár két Eb-n is szerepelhet a nyáron
A felnőtt női kosárlabda-válogatott egyetlen utánpótláskorú tagjaként a 19 éves Miklós Melinda is készülhet a júniusi Európa-bajnokságra, majd a nyár második felében pedig az U20-as válogatott színeiben szerepelhet kontinenstornán. A szekszárdi fiatalt kérdeztük a várakozásairól.

Utánpótlássport
2023.05.10. 20:02
Tenisz: Bíró Melinda óriásit ugrott előre a junior-világranglistán
A 16 éves teniszezővel, Bíró Melindával az után beszélgettünk, hogy az elmúlt hetekben remekel a junior ITF-tornákon: a székesfehérvári ötödik kategóriás versenyen egyesben és párosban is győzött, majd a romániai második kategóriás viadalon pedig bravúros teljesítménnyel a döntőig jutott.

Utánpótlássport
2023.05.07. 09:02
Birkózás: remekelnek a tófeji lányok az alsó korosztályokban
Szanati Józseffel, a tófeji Kerámia Sportegyesület vezetőedzőjével az után beszélgettünk, hogy a klub leány birkózói kiválóan szerepeltek a diák I-es és II-es országos bajnokságon (utóbbin megnyerték a csapatpontversenyt). A zalai, nagyjából ezerfős községben csupán másfél évtizede indult el a birkózóélet, ám mostanra a Szanati-tanítványok országosan is komoly tényezővé váltak.

Utánpótlássport
2023.03.31. 09:02
Tenisz: Kincses Kolos jó úton halad a korosztályos elit felé
Kiváló formában kezdte az évet a 16 éves teniszező, Kincses Kolos: előbb első számú játékosként ötödik helyhez segítette az U16-os válogatottat a fedett pályás korosztályos Európa-bajnokság nyolcas döntőjében, majd felnőtt magyar bajnok címet ünnepelhetett. Edzőjét, Babos Csabát – a Billie Jean King-kupa-válogatott korábbi kapitányát – kérdeztük a fiatal ugrásszerű fejlődésének hátteréről.

Utánpótlássport
2023.03.29. 17:26
Kosár: Árvai Noémi nagyszerű dupla-duplával tért vissza a Városmajorba
A PINKK-Pécsi 424 17 éves kosárlabdázója, Árvai Noémi 12 pontos és 12 lepattanós dupla-duplával vétette észre magát az NB I/A-csoport legutóbbi fordulójában a TFSE-MTK otthonában, a Városmajorban – ott, ahol egykoron a pályafutását is kezdte a BSE színeiben.

Utánpótlássport
2023.03.25. 18:39
Kosár: Flasár Botond címet védene a Sopronnal a juniorok között
A Debrecenben elszenvedett sima vereségért a listavezető Soproni Sportiskola – hazai pályán – magabiztos győzelemmel vágott vissza a közvetlen rivális, második DEAC-nak az U18-as fiú kosarasok rájátszásában. Ezzel eldőlt, a címvédő soproniak az első helyen jutottak be az országos döntőbe. Carlos Vallejo vezetőedző és a remeklő center, Flasár Botond nyilatkozott soproni részről.

Utánpótlássport
2023.03.23. 19:03
Asztalitenisz: a debreceni fiatalok jól haladnak a megkezdett úton
Bár még csak hét éve alapították meg a Debreceni Asztalitenisz Klub szakosztályát, a szisztematikus építkezés kezd beérni a hajdúságiaknál, ugyanis a klub fiataljai évről évre mind jobb eredményeket érnek el a hazai korosztályos versenyeken, és ennek köszönhetően a legjobbjaik már a serdülőválogatottban is fel-feltűnnek.

Utánpótlássport
2023.03.22. 20:22
Kosár: Takács Dorina a vártnál is gyorsabban fejlődik a BKG-ban
A Zsíros Akadémián nevelkedett, 19 éves kosaras, Takács Dorina tavaly nyáron igazolt a BKG-Prima Natura Szigetszentmiklós NB I/A-csoportos csapatához, és új klubjában villámgyorsan megtalálta számítását: mostanra fontos kiegészítő emberré nőtte ki magát a sárga-kékeknél, a teljesítményének köszönhetően pedig az U20-as válogatottba is beverekedte magát.

Utánpótlássport
2023.03.16. 20:23
Birkózás: Pók Karolina bronzérmes, Szél Anna döntős az U23-as Eb-n
A juniorkorú Pók Karolina (68 kg) nevéhez fűződik a magyar lányok első érme a Bukarestben zajló U23-as birkózó Európa-bajnokságon, miután a bronzmeccsen magabiztosan verte azeri ellenfelét. Szél Anna (57 kg) szintén remekelt: bejutott a pénteki döntőbe.

Utánpótlássport
2023.03.10. 09:02
Birkózás: Kiss Balázs a KIMBA edzőjeként tért vissza a szőnyegre
A kötöttfogásúak mezőnyében világbajnoki arany- és Európa-bajnoki ezüstérmes Kiss Balázzsal bővült a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia edzői stábja: a 40 éves, korábbi kiváló versenyzőtől élesben, a szőnyegen tanulhatnak az akadémisták.

Utánpótlássport
2023.03.08. 13:56
Kosár: Drahos Leilával az élen remek formában a BEAC kadétcsapata
A Szegeden nevelkedett, korosztályos válogatott kosárlabdázó, Drahos Leila (15) tavaly nyáron igazolt a BEAC csapatához, de az őszi szezonban sérülés miatt még elmaradt a legjobb formájától, az elmúlt hetekben viszont – immár újra egészségesen – ismét kiválóan teljesít, ezzel pedig nagyban hozzájárul az újbudaiak nagyszerű szerepléséhez a kadétbajnokságban.

Utánpótlássport
2023.02.26. 09:04
Kosár: szerbiai edzőmeccsekkel hangoltak a hazai vb-re az U19-es fiúk
A júniusi, debreceni korosztályos világbajnokságra készülő U19-es fiú kosárlabda-válogatott összetartásán jártunk Kecskeméten, ahol Váradi Kornél szövetségi edzőt kérdeztük, miután csapatával a hét első felében Szerbiában játszott edzőmérkőzéseket.

Utánpótlássport
2023.02.24. 19:17
Kosárlabda: jól halad az építkezéssel az U18-as fiúválogatott
Újabb négynapos összetartáson vett részt a nyári korosztályos Európa-bajnokságra készülő U18-as fiú kosárlabda-válogatott. A nemzeti csapatot október óta irányító Szarvas Gábor szövetségi edző szerint a játékosok egyre inkább kezdik elsajátítani az elvártakat, és összességében a megfelelő ütemben halad a felkészülés a B divíziós kontinenstornára.

Utánpótlássport
2023.02.23. 19:57
Kosárlabda: útban a címvédés felé a Csata veretlen junior leánycsapata
Sorozatban aratja a fölényes győzelmeket a Csata DSE csapata a junior leány kosárlabda-bajnokságban, és címvédőként veretlen mérleggel, magabiztosan halad az újabb bajnoki aranyérem felé. Bódi Ferenc vezetőedzőt kérdeztük a sikerek hátteréről.
12
/
18
