Quique Sánchez Flores lesz az új edző

Vágólapra másolva!
2009.10.23. 12:23
Címkék
Az Atlético Madrid vezetői Quique Sánchez Florest nevezik ki a spanyol labdarúgócsapat élére. A korábbi szakvezetőt, Abel Resinót péntek délelőtt menesztették a sorozatos gyenge eredmények után.

 

Quique Sánchez Flores legutóbb a Valencia trénereként dolgozott a Primera Divisiónban (Fotó: Action Images)
Quique Sánchez Flores legutóbb a Valencia trénereként dolgozott a Primera Divisiónban (Fotó: Action Images)

Az Atlético vezetőinek azután esett a választásuk a 44 éves szakemberre, hogy első számú jelöltjükkel, a dán Michael Laudruppal  nem tudtak megegyezni. Quique Sánchez Flores eddig a Getafét, a Valenciát és a Benficát irányította edzői karrierje során, most pedig az lesz a feladata, hogy az amúgy remek játékosállományú Atléticót kivezesse a gödörből.

A fővárosiak hét forduló után a 15. helyen állnak a spanyol bajnokságban – mindössze egy győzelemmel –, és a Bajnokok Ligájában is pocsékul szerepelnek: a ciprusi APOEL elleni hazai 0–0-s döntetlen után Portóban 2–0-ra, a Chelsea otthonában pedig e héten 4–0-ra kaptak ki.

Ha időben megérkezik, akkor még péntek délután bemutatják az Atléticónál az új edzőt, aki a hírek szerint a Mallorca elleni szombati bajnokin már a kispadról dirigálja majd a csapatot.

Legfrissebb hírek

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
20 perce

NB I: Diósgyőr–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
22 perce

Superliga: Arges–Csíkszereda

Minden más foci
30 perce

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
49 perce

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
1 órája

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

A Newcastle Unitedben folytatja az Arsenal korábbi kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Thai és spanyol siker született az alsóbb szériákban a hungaroringi szombaton

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik