Barcelona: Messi jövő héten meghozza a döntését – Xavi

2023.06.02. 12:05
null
Xavi tárt karokkal várja Messit (Fotó: AFP)
A Barcelona vezetőedzője, Xavi a Mundo Deportivo spanyol újságnak adott interjújában mondta el, teljes mértékben készen áll arra, hogy Lionel Messi csatlakozzon a csapathoz a nyáron és nincs benne semmi kétség azzal kapcsolatban, hogy az argentin hasznos tagja lehetne a gárdának.

 

„Minden joga megvan ahhoz, hogy ő döntse el, hol szeretné befejezni a karrierjét – mondta a szakember Messi helyzetéről. – Úgy gondolom, van még jövője a futballban, és természetesen szinte minden katalán azt szeretné, hogy hozzánk csatlakozzon – legfőképp én.

A spanyol vezetőedző többször is hangsúlyozta, tárt karokkal várják az argentint Katalóniában:

PSG: a vezetőedző elismerte, Messi távozik a klubtól

„Mint azt már sokszor elmondtam, az ajtónk tárva-nyitva áll. Bennem nincsenek kétségek, pontosan tudom, hogy tudna nekünk segíteni. Innentől kezdve a szerződésével kapcsolatos nehézségek már nem az én hatáskörömbe tartoznak.”

Xavi abban is biztos, hogy sikerülne Messi helyét megtalálni a jelenlegi keretben:

„Messi nagyon jól alkalmazkodik. Tudna játszani szélsőt, középpályást vagy akár hamis kilencest is, amit az egész karrierje alatt. Busquets és Jordi Alba távozásával biztosan vezető szerep is hárulna rá, de volt már csapatkapitány és a klub történetének legsikeresebb játékosa, szóval biztos vagyok benne, hogy ezt a feladatot is meg tudja oldani” – mondta el magabiztosan a szakember.

A volt csapattársak a mai napig szoros kapcsolatban vannak és szinte mindennap beszélnek, de Xavi szerint most teret kell adni az argentinnak:

„Jövő héten meghozza a döntését. Most magára kell hagynom kicsit, hiszen ha mindennap beszélünk, azzal nem feltétlenül segítek a helyzetén. Tudom, most vagy 200 teória van a jövőjéről, de bármi is legyen, mi szívesen látjuk.”

Legfrissebb hírek

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
5 órája

Messi tiszteletére a 10. percben leállnak a futballmeccsek Argentínában

Minden más foci
2026.09.03. 09:19

Lamine Yamal: Mindig sokat beszélnek mindenről, ami velem történik, de nagyon boldog vagyok

Spanyol labdarúgás
2026.09.02. 18:01

Vanczák Vilmos a búcsúzó Lionel Messiről: Valahol jó érzés, hogy én is részese vagyok a válogatottbeli karrierjének

Minden más foci
2026.09.01. 17:04

„…mert többé-kevésbé mindenkinek fűződik emléke Messihez” – argentin sajtószemle a válogatott búcsú után

Minden más foci
2026.09.01. 12:42

„Egy közülünk” – így búcsúzik Argentína a visszavonuló Messitől

Minden más foci
2026.09.01. 09:46

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 23:35

Bejelentette visszavonulását a válogatottságtól Lionel Messi

Minden más foci
2026.08.31. 17:20