Barca: Aubameyang minimális pénzért is visszatérne – sajtóhír

B. A.B. A.
2023.03.27. 19:24
null
Aubameyang visszatérne Barcelonába (Fotó: Getty Images)
A Chelsea az idény kezdetén 12 millió euróért igazolta le Pierre-Emerick Aubameyangot a Barcelonától. A gaboni támadónak azonban a jelek szerint nem jött be a váltás, és visszatérne a katalánokhoz. Ennek érdekében akár a fizetésigényéből is jelentősen engedne.

 

A spanyol As azt írja, hogy Aubameyangnak pénzügyi szempontból megérte Londonba igazolnia, sportszakmailag azonban nem azt kapta, amire számított. A gaboni játékost már a téli átigazolási időszakban felajánlották a spanyoloknak, de a szabályok nem tették lehetővé az igazolást.

A spanyol oldal megjegyzi, hogy Aubameyang statisztikái jók voltak, bizonyos szempontból még Robert Lewandowskinál is jobban teljesített. Az érintett ott volt Barcelonában,amikor a katalánok 2–1-re legyőzték a Real Madridot – nemcsak szurkolt korábbi csapattársainak, hanem többször beszélt Xavival, a Barcelona edzőjével is. A 33 éves játékos tisztában van azzal, hogy legtöbbször a kispadról beállva kapna játéklehetőséget, valamint tudja azt is, hogy a fizetése jóval kevesebb lenne a korábban megszokotthoz képest, ám erre is hajlandó lenne a visszaigazolása érdekében.

Legfrissebb hírek

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
8 órája

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
11 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
21 órája

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
21 órája

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 18:15

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Segítséget kért Lamine Yamal apja, rejtélyes üzenetet írt a közösségi médiában

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 08:56

Csaknem két hónapra kidőlt Xavi Espart, a Barcelona hátvédje

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 14:17