Barcelona: Messi nem jelent meg a teszten, a klub rugalmatlan

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.08.30. 11:03
null
Lionel Messi nem jelent meg a vasárnapi teszten (Fotó: AFP)
Lionel Messi a várakozásoknak megfelelően nem jelent meg a Barcelona edzőközpontjában a vasárnapi koronavírusteszten. A spanyol lapok már a lehetséges következményekről is írnak, de emellett a legfrissebb hírek arról is szólnak, hogy a katalán klub egyáltalán nem lesz rugalmas, ha ajánlat érkezik legnagyobb sztárjáért.

Az, hogy Messi nem jelent meg a vasárnapi tesztelésen, nem meglepő – a spanyol sajtóorgánumok már szombaton beszámoltak arról, hogy a játékos előre jelezte távolmaradását, és nem is jelent meg a tervezett 10.15-ös időpontban. Ez azt jelenti, hogy a távozni kívánó Messi így nem kezdheti el a felkészülést a többiekkel hétfőn.

Ez szerződésszegést jelent, ami az első két távolmaradás alkalmával még kisebb, a második két hiányzás alkalmával már valamivel nagyobb pénzbüntetést eredményezhet. A Sport szerint akár havi fizetésének tíz százalékába is kerülhet az önkéntes távollét, vagy harminc napra is fizetés nélkül maradhat – azért Messinek ettől még nem lesznek anyagi problémái.

A brazil sportújságíró, Marcelo Bechler úgy tudja, a támadó már nem tekinti magát a Barcelona játékosának, és ezt közölte is a klubbal, ezért sem akart részt venni a vizsgálatokon.

A teszteket illetően más hiányzóról egyelőre nem írtak a lapok – Jordi Alba és Martin Braithwaite az első érkezők között volt, felbukkant az Interhez tartó Arturo Vidal is, de a felvételek tanúsága szerint az a Luis Suárez is megjelent, aki állítólag nem szerepel az új vezetőedző, Ronald Koeman terveiben.

A Mundo Deportivo mindeközben már arról ír, hogy a Barcelona vezetőségében mindenkinek utasításba adták, hogy ha valaki Messiről érdeklődik, lehetőleg fel se vegye a telefont, ha mégis ajánlat érkezik, legyen annyira rugalmatlan, amennyire csak lehet. Ameddig nem kerül szóba a szerződésben foglalt 700 millió eurós kivásárlási ár, addig szóba sem állhatnak a kérőkkel – semmilyen találkozót vagy egyeztetést nem szervezhetnek. A lap szerint a klub ezzel próbálja rábírni legjobbját arra, hogy maradjon még egy évet.

A Barcelona augusztus 31-én, hétfőn kezdi meg a felkészülést a következő idényre, a La Liga 2020–2021-es kiírása a tervek szerint szeptember 12-én kezdődik.

Legfrissebb hírek

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
2 órája

A Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét, a Bournemouth szerződtette Kerkez utódját – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

La Liga: előnybe került a Mirandés az osztályozón

Spanyol labdarúgás
18 órája

Lionel Messiék gól nélküli döntetlent játszottak Ben Romdanék ellen a klub-vb nyitányán

Klub-vb
Tegnap, 7:32

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45
Ezek is érdekelhetik