La Liga: Vidal kér pár millió eurót a Barcától, hogy ingyen távozzon

Vágólapra másolva!
2020.08.28. 19:03
null
Kolarov (balra) remek idényt zárt (Fotó: AFP)
Egyre több olasz lap számol be arról, hogy a Roma 34 esztendős szerb balhátvédje, Alekszandar Kolarov hamarosan aláírhat a szintén a Serie A-ban szereplő Internazionale együtteséhez, és Arturo Vidal is Milánóba igazolhat.

 

Kétségtelen, az eddigi Inter-kiszemeltek közül messze Kolarov a legolcsóbb megoldás, a játékos szerződése jövőre jár le a fővárosiakkal. Több lap egybehangzó információja szerint Kolarov már meg is egyezett új csapatával, sőt a két klub is dűlőre jutott a vételárban.

Játékost nem adnak a milánóiak a védőért, csak pénzt, állítják olasz lapok. Kolarov remek idényt zárt, a középpályán és a védelem közepén egyaránt megállta a helyét, novemberben azonban már betölti a 35. életévét.

Közel a megegyezés a 33 éves középpályással, Arturo Vidallal is, akinek szintén egy évig tart még a szerződése jelenlegi csapatával.

A chilei szívesen az Interhez igazolna, sőt a Barcelona ingyen engedné el, a La Gazzetta dello Sport szerint azonban a játékos és ügynöke valamiféle kompenzációt kér a Barcelonától, hogy lemondjanak a következő idényre még járó kilencmilliós spanyolországi bérről!

Az Interhez Vidal két évre írhat alá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik