Getafe: a korábbi Real-védő váltja a kispadon Contrát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.05. 14:31
Tíz év után újra Quique Sánchez Flores lett a Getafe labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A Getafénak azt követően kellett új edző után néznie, hogy a csapatot tavaly március óta irányító Cosmin Contra decemberben átült a kínai szuperligában szereplő kantoni R&F FC kispadjára.

A korábbi 73-szoros román válogatott védőt Quique Sánchez Flores váltja, aki játékosként a Valencia, a Real Madrid és a Zaragoza mezét viselte, edzőként pedig éppen a Getafénél irányított először felnőtt együttest. A 2004–2005-ös idényben a 13. helyen végzett a madridi kiscsapattal, ezzel hívta fel magára a Valencia vezetőinek figyelmét.

A 49 éves szakember a Turia-parti alakulatot egymás követő két idényben is a Bajnokok Ligájába vezette. Valenciából a Benficába vezetett az útja, onnan az Atlético Madridhoz, 2011-ben pedig az Egyesült Arab Emírségekben vállalt munkát, ahol előbb az al-Ahli, majd az al-Ain szakvezetője lett.

A Getafe 17 forduló után a 14. helyen áll a spanyol élvonalban.

Legfrissebb hírek

„Ha tényleg meg akartam volna ölni, akkor nem áll lábra” – Rüdiger megvédte saját magát a brutális belépője miatt

Spanyol labdarúgás
2026.03.17. 18:36

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 23:09

Echeverri varázsolt, a Girona legyőzte a Bilbaót; bombagóllal nyert az Atlético

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 18:30

Vinícius Júnior a Real Madrid történelmének legrosszabb tizenegyesrúgója a XXI. században

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 11:25

La Liga: otthon nyert az Elche ellen a Villarreal, tapad az Atléticóra

Spanyol labdarúgás
2026.03.08. 20:30

Lamine Yamal remek góljával nyert a Barcelona a Bilbao otthonában

Spanyol labdarúgás
2026.03.07. 22:55

Arbeloa az újabb vereség után: Itt senki nem fogja feladni, ez a Real Madrid!

Spanyol labdarúgás
2026.03.03. 09:35

Gólt sem szerzett, kikapott a halovány teljesítményt nyújtó Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.03.02. 23:06
Ezek is érdekelhetik