Barcelona: Víctor Valdés érzelmes búcsút vett társaitól

2014.05.13. 16:28
A Barcelona labdarúgócsapatától távozó Víctor Valdés hétfőn elbúcsúzott társaitól. A jelenleg súlyos térdsérülésből lábadozó kapus külön köszönetet mondott Xavinak és Andrés Iniestának.

Valdés felbukkanása a Barcelona edzőközpontjában sokak számára meglepetést jelenthetett, hiszen térdműtéte óta csak Tito Vilanova búcsúztatásakor jelent meg ott. Most elköszönni ment a társaihoz, mielőtt elutazott volna Augsburgba, hogy folytassa rehabilitációját.

A még mindig két mankóval járó Valdés minden játékostársától, valamint a csapat segítőitől is elköszönt, és érzelmes búcsúbeszédet mondott. Külön kitért két régi barátjára, Xavira és Andrés Iniestára, akikkel rengeteg jó és rossz élményben volt része.

„Sok mindent megtanítottatok nekem mint játékosok és mint emberek, ezeket sosem felejtem el” – mondta Valdés Xaviéknak.

A kapus sok sikert kívánt társainak az Atlético Madrid elleni „bajnoki döntőhöz”, és a világbajnokságra utazóknak a brazíliai részvételhez.

Valdés a keresztszalag-szakadása után leghamarabb novemberben lesz bevethető, továbbra is a Monacót emlegetik a lehetséges következő klubjaként.

Legfrissebb hírek

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
4 órája

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
7 órája

Xavival is tárgyalt a holland szövetség a kapitányi posztról – sajtóhír

Minden más foci
23 órája

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
Tegnap, 16:00

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08