Röplabda: hazai siker a női BL-döntőben

Vágólapra másolva!
2016.04.11. 16:36
A múlt hétvégén rendezték meg a röplabdázók női Bajnokok Ligája négyes döntőjét az olaszországi Montichiariban, ahol a hazai szurkolók örülhettek a végén, mert a Pomí Casalmaggiore otthon tudta tartani a trófeát.

A szombati elődöntőben az olasz csapat 3:0-ra legyőzte a Dinamo Kazanyt, míg a másik ágon két isztambuli csapat meccséből a VakifBank bizonyult jobbnak a Fenerbahce ellenében.

A döntőt fantasztikus hangulatban, több mint négyezer néző előtt játszották le, s a hazaiak úgy nyerték meg három játszmában a meccset, hogy két szettet is csak minimális különbséggel hozták, csak a harmadikban futotta ennél nagyobb különbségre: háromra. A bronzérmet a Fenerbahce szerezte meg.

A következő hétvégén, Krakkóban a férfi BL-döntőt rendezik majd, ahol a házigazda Asseco Resovia Rzeszów az orosz Zenit Kazannyal, az olasz Trentino Diatec pedig egy másik olasz a Cucine Lube Civitanova ellen meccsel.

 

NŐI RÖPLABDA BL, NÉGYES DÖNTŐ, MONTICHIARI (OLASZORSZÁG)
Elődöntő:
Pomí Casalmaggiore (olasz) – Dinamo Kazany (orosz) 3:0 (19, 18, 19)
VakifBank Istambul (török) – Fenerbahce (török) 3:0 (23, 22, 22)
A 3. helyért:
Fenerbahce (török) – Dinamo Kazany (orosz) 3:1 (–20, 10, 18, 17)
Döntő:
Pomí Casalmaggiore (olasz) – VakifBank Istambul (török) 3:0 (23, 23, 22)

Legfrissebb hírek

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
2025.12.25. 08:14

Fordulatos rangadót nyert Nyíregyházán az UTE a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.12.17. 22:49

Spanyol válogatott ütőjátékos érkezik a Békéscsaba röplabdacsapatához

Röplabda
2025.12.17. 19:39

Menesztették Petrenkó Brigitta röplabdacsapatának vezetőedzőjét

Röplabda
2025.12.15. 15:41

Röplabda: továbbjutott a BRSE, búcsúzott a Vasas a CEV-kupában

Röplabda
2025.12.03. 22:35

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10

Röplabda: mindhárom magyar csapat győzött szerdán a nemzetközi kupákban

Röplabda
2025.11.26. 19:56

Röplabda: fél lábbal már a Challenge-kupa következő körében a KHG Kaposvár

Röplabda
2025.11.25. 20:20
Ezek is érdekelhetik