Serie A: újabb büntetésekre számíthat a Juventus

M. B.M. B.
2023.05.26. 15:02
null
Tovább gyűlnek a gondok a Juventus háza táján (Fotó: Getty Images)
Nem ért véget az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban játszó Juventus kálváriája. Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) bírósága június 15-re tűzött ki egy újabb tárgyalást a torinói klub ügyében – írja a Gazzetta dello Sport értesüléseire hivatkozva a Football Italia.

Az ügyészség azzal vádolja a „zebrákat”, hogy a 2019–20, valamint a 2020–21-es idényben is manipulálták a játékosok fizetéseit, valamint gyanús szerződéseket kötöttek játékosügynökökkel, de a más klubokkal kötött egyezségeik is szabályokba ütköztek.

A Juventus ennek tudatában megpróbálhat vádalkut kötni a szövetségi ügyészséggel, az enyhébb szankciók reményében, de ha ez nem sikerül, úgy a torinói klub újabb pontlevonást is kaphat – igaz, azt egyelőre nem tudni, hogy az esetleges pontlevonás a jelenlegi idényre, a következőre, vagy mindkét évadra érvényes lesz-e.

Mindeközben javában tart az UEFA vizsgálata is – jegyzi meg a már említett forrás. Az európai szövetség olasz sajtóhírek szerint az olasz szövetségi tárgyalásig a saját nyomozását is megpróbálja lezárni, és a dolgok jelenlegi állása szerint ez nem sok jót tartogat Allegriék számára. A „bianconeri” egyszer már megszegte a pénzügyi fair playt, de meg tudott egyezni az UEFA-val a pénzbüntetés csökkentéséről, így 19 millió helyett csak 3.5 millió eurót kellett befizetnie a szövetség kasszájába. Az akkori megegyezés azonban a meghamisított könyvelés alapján született, így az UEFA ismét megbüntetheti az olasz rekordbajnokot.

Az sem javít a Juventus helyzetén, hogy az Andrea Agnellit és társait követő új vezetőség nem vette fel a kapcsolatot az UEFA-val, és a már csak névleg létező Európai Szuperligából sem lépett ki. Ennek tudatában sokan arra számítanak, hogy a piemonti alakulatot a nemzetközi szövetség kitiltja az európai porondról, noha azt még nem tudni, hogy pontosan hány idényre szólna a kitiltás.

A SERIE A ÁLLÁSA
1. Napoli 36 27 5 4 73–26 +47 86
2. Lazio 36 20 8 8 55–28 +27 68
3. Internazionale 36 21 3 12 67–40 +27 66
4. Milan 36 18 10 8 60–42 +18 64
5. Atalanta 36 18 7 11 59–43 +16 61
6. Roma 36 17 9 10 47–35 +12 60
7. Juventus* 35 21 6 8 54–28 +26 59
8. Monza 36 14 10 12 46–46 0 52
9. Fiorentina 36 13 11 12 48–41 +7 50
10. Bologna 36 13 11 12 48–45 +3 50
11. Torino 36 13 11 12 38–40 –2 50
12. Udinese 36 11 13 12 45–44 +1 46
13. Sassuolo 36 12 8 16 44–56 –12 44
14. Salernitana 36 8 15 13 45–58 –13 39
15. Empoli 35 9 12 14 32–45 –13 39
16. Lecce 36 7 12 17 30–43 –13 33
17. Spezia 36 6 13 17 30–56 –26 31
18. Verona 36 7 9 20 29–55 –26 30
19. Cremonese 36 4 12 20 32–66 –34 24
20. Sampdoria 36 3 9 24 22–67 –45 18
Pontlevonások: Juventus 10 pont

 

Legfrissebb hírek

Moise Kean góljával nyert a Fiorentina, s elmozdult a kiesőzónából

Olasz labdarúgás
2026.02.23. 22:41

„Fel kell emelni a szavunk” – Schmidt Ádám levelet írt az UEFA elnökének Vincent Kompany kijelentései miatt

Minden más foci
2026.02.23. 21:16

Serie A: edzőt váltott a Torino a genovai pofon után

Olasz labdarúgás
2026.02.23. 20:18

BL: nem léphet pályára a Bernabéuban Gianluca Prestianni, a Benfica fellebbez

Bajnokok Ligája
2026.02.23. 17:04

Serie A: a Roma győzelmével utolérte pontszámban a Napolit

Olasz labdarúgás
2026.02.22. 22:44

Serie A: a Milan elszenvedte a második vereségét – 10 ponttal vezet az Inter

Olasz labdarúgás
2026.02.22. 20:41

Serie A: az Atalanta fordított a Napoli ellen a fejes gólok meccsén

Olasz labdarúgás
2026.02.22. 17:02

Serie A: simán legyőzte és megelőzte a Torinót a Genoa

Olasz labdarúgás
2026.02.22. 14:27
Ezek is érdekelhetik