Serie A: tökéletes cserék, a Torino fordított a Roma ellen

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.18. 19:56
null
Simone Zaza (középen) góljával fordított a Torino a Roma ellen (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 31. fordulójának vasárnapi játéknapján az AS Roma hiába szerzett gyorsan vezetést, végül 3–1-re kikapott a Torinótól.

Három perc sem telt el a mérkőzésből, máris vezetést szerzett a Roma: Pedro sarkazása után Borja Mayoral higgadtan értékesítette a ziccert – a gólt először les miatt érvénytelenítették, ám a VAR segítségének köszönhetően végül megadták. 0–1

A folytatásban jóval többször próbálkozott a Torino, de az első félidőben nem sikerült feltörni a fővárosi csapat védelmét. Nem úgy a fordulás után: az 57. percben Cristian Ansaldi beadása után a kapust megelőző Antonio Sanabria közelről fejelte a kapuba a labdát. 1–1

Negyedórával később már a házigazdánál volt az előny: Andrea Belotti lövése után Antonio Mirante védett, de az egy perccel korábban pályára lépő Simone Zaza az első labdaérintéséből gólra váltotta a kipattanót. 2–1

Ezt követően Amadou Diawara tíz perc alatt két sárga lapot szedett össze, a Torino pedig emberelőnyben még egy gólt szerzett: a ráadásban egy kontra végén Andrea Belotti passza után a szintén csereként pályára lépő Tomás Rincón köszönt be, így a Torino 3–1-re legyőzte a Romát.

OLASZ SERIE A
31. FORDULÓ
Torino–AS Roma 3–1
(Sanabria 57., Zaza 71., Rincón 90+2., ill. Borja Mayoral 3.)
Napoli–Inter 1–1 (Handanovic 36. – öngól, ill. C. Eriksen 55.)

Korábban
AC Milan–Genoa 2–1(Rebic 13., Scamacca 68. – öngól, ill. Destro 37.)
Atalanta–Juventus 1–0(Malinovszkij 87.)
Bologna–Spezia 4–1(Orsolini 12. – 11-esből, Barrow 18., Svanberg 54., 60., ill. Ismajli 34.)
Lazio–Benevento 5–3(Depaoli 10. – öngól, Immobile 20., 90+6., J. Correa 36. – 11-esből, Montipo 48. – öngól, ill. Sau 45., Viola 63. – 11-esből, Glik 85.)

Szombaton játszották
Sampdoria–Hellas Verona 3–1(Jankto 46., Gabbiadini 72. – 11-esből, Thorsby 82., ill. Lazovics 13.)
Crotone–Udinese 1–2(Simy 68. – 11-esből, ill. De Paul 41., 74.)

Sassuolo–Fiorentina 3–1(Berardi 59. – 11-esből, 62. – 11-esből, Ma. Lopez 75., ill. Bonaventura 31.)
Cagliari–Parma 4–3(Pavoletti 39., Marin 66., Pereiro 90+2., Cerri 90+4. ill. Pezzella 5., Kucka 31., Man 59.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 31 23 6 2 70–28 +42 75
2. Milan 31 20 6 5 59–36 +23 66
3. Atalanta 31 19 7 5 72–38 +34 64
4. Juventus 31 18 8 5 61–28 +33 62
5. Napoli 31 19 3 9 66–35 +31 60
6. Lazio 30 18 4 8 51–41 +10 58
7. Roma 31 16 6 9 55–47 +8 54
8. Sassuolo 31 12 10 9 52–49 +3 46
9. Verona 31 11 8 12 39–38 +1 41
10. Sampdoria 31 11 6 14 42–46 –4 39
11. Bologna 31 10 7 14 43–47 –4 37
12. Udinese 31 9 9 13 34–41 –7 36
13. Genoa 31 7 11 13 33–46 –13 32
14. Spezia 31 8 8 15 41–59 –18 32
15. Torino 30 6 12 12 45–53 –8 30
16. Fiorentina 31 7 9 15 39–52 –13 30
17. Benevento 31 7 9 15 33–60 –27 30
18. Cagliari 31 6 7 18 35–54 –19 25
19. Parma 31 3 11 17 32–63 –31 20
20. Crotone 31 4 3 24 38–79 –41 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik