H. Á. 2022.04.28 14:08 Frissítve: 2022.04.28 16:03

Olaszország: „Már megint megöltek!” – Twitteren reagált a halálhírére Raiola

Az olasz sajtó egybehangzó beszámolója szerint 54 éves korában – közelebbről meg nem nevezett betegség következtében – elhunyt Mino Raiola, holland-olasz játékosügynök, aki világszerte a legnagyobb sztárokkal dolgozott, s szakmája egyik legismertebb képviselője volt. Ugyanakkor az ügynök asszisztense cáfolta munkatársa halálhírét, s később maga Raiola és orvosa is megszólalt.

 

Raiola köszöni, életben van (Fotó: AFP)

A Football-Italia.net arról ír, hogy Raiola váratlan halálát gyors lefolyású betegség okozta, de ennél közelebbit nem említ a lap. Ami biztos, hogy idén január közepén megműtötték, és ugyan akkor az első hírek még életmentő beavatkozásról szóltak, később Raiola hivatalos Twitter-csatornáján azt írta, tervezett beavatkozásról volt szó, nem forgott veszélyben az élete.

Akkor a német Bild arról számolt be, hogy valójában sokkal súlyosabb Raiola állapota, mint azt tudni lehet, ám a játékosügynököt néhány napon belül kiengedték a kórházból, s azóta nem sokat lehetett tudni az egészségi állapotáról. 

Ezek után az olasz média csütörtökön váratlanul arról számolt be, hogy Raiola elhunyt, s egy azóta már eltávolított bejegyzésben nyilvánította részvétét többek között a Real Madrid is.

Miután aztán a halálhír Olaszországból indulva villámgyorsan körbeszáguldott a világhálón, a holland NOS beszámolója szerint Raiola asszisztense, José Fortes Rodríguez cáfolta az ügynök haláláról szóló híreket.

„Mino rosszul van, de nem halt meg” – idézte a lap az asszisztenst.

Délután fél három után röviddel Raiola hivatalos Twitter-csatornáján is megjelent egy üzenet, ami viszont már elég egyértelművé teszi a helyzetet.

„A jelenlegi egészségügyi állapotomról, ha valakit érdekel: másodszor dühítenek fel négy hónapon belül azzal, hogy kinyírnak. Úgy tűnik, képes vagyok újraéledni” – állt Raiola hivatalos Twitter-csatornáján az üzenet.

 


Később aztán végleg bizonyosságot nyert, hogy az olasz sajtó tévedett, az olasz ANSA hírügynökség ugyanis megszólaltatta a Raiolát Milánóban kezelő orvost, dr. Alberto Zangrillót.

„Felháborítanak az álújságírók telefonhívásai, akik egy olyan ember életéről állítanak valótlanságokat, aki eközben a túlélésért küzd” – fogalmazott dr. Zangrillo.

Carmine „Mino” Raiola 1967-ben született Olaszországban de egyéves korától Hollandiában nőtt fel szüleivel, ahol édesapja pizzériát nyitott. Raiolát – az elterjedt hírekkel ellentétben – nem alkalmazták ott szakácsként, viszont a labdarúgás világa azonnal beszippantotta a hét nyelven beszélő fiatalembert. Az olasz mellett angolul, németül, spanyolul, franciául, portugálul és hollandul is beszél.

Raiola ifjú korában maga is próbálkozott a labdarúgással, a HFC Haarlemnél, de 18 évesen abbahagyta és az ificsapat vezetője lett, majd tolmácsolni kezdett a futballklubok mellett, végül testvérével közösen játékosügynökséget alapított.

Eleinte csak holland játékosokkal foglalkozott, ám a kilencvenes évek közepétől fokozatosan a legnagyobb sztárokat képviselte. Ügyfele volt többek között Dennis Bergkamp, Wim Jonk, később Pavel Nedved, majd Robinho is, míg a ma is aktív ügyfelei között említhetjük mások mellett Zlatan Ibrahimovicot, Paul Pogbát, Erling Haalandot, Gianluigi Donnarummát, vagy éppen Marco Verrattit is.

2022.06.19 08:43:57

Olasz labdarúgás NAGY ZSOLT

A legtöbb gólt szerezte a topligákban szereplő angol támadók közül a 2021–2022-es idényben.

2022.06.01 23:04:32

Olasz labdarúgás CSILLAG PÉTER

ALAPVONAL. A Nemzeti Sport a homályos évek során akkor szentelt bővebb figyelmet a csapatnak, amikor a fogadási csalások dagadó botránya közepette fókuszba került egy 2010-es Cremonese–Paganese harmadosztályú bajnoki, amelyen a játékosok furcsán szédelegve, lelassulva mozogtak.

2022.05.24 22:36:49

Olasz labdarúgás BODNÁR ZALÁN

ALAPVONAL. Hogy mégis sikerült, az nem az anyagiaknak köszönhető, hiszen a Juventus és az Internazionale lehetőségei még mindig jobbak voltak, és erősebb a keretük. A Milan sikeréhez mindenekelőtt jó döntések kellettek, nemcsak a vezetőedző, hanem a játékosok kiválasztásában is.

2022.04.25 21:07:51

Olasz labdarúgás B. J.

Sokkal jobban kezdett a házigazda, de meglett a böjtje a kihagyott helyzeteknek és a védelmi kihagyásoknak.

2022.04.23 20:13:57

Olasz labdarúgás KUN ZOLTÁN

ALAPVONAL. Kell egy olyan nóta, amelynek az első sora, az első traktusa hallatán minden egyes kékbe, zöldbe, pirosba, lilába öltözött szurkoló felpattan a helyéről, hogy abban a néhány másodpercben bizonyítsa az egész világnak, na meg nem utolsósorban önmagának: ahol éppen áll, az pillanatnyilag a földkerekség legtutibb helye.