Vladimir Klicsko kéri a következőt: újabb nagy ember jöhet?

Vágólapra másolva!
2012.11.12. 18:40
null
Sylvester Stallone is ott volt Klicsko szombati meccsén (Fotó: Action Images)
Címkék
Ki lesz a következő? Ez az egyik legfőbb kérdés Vladimir Klicskóval (59–3–0, 50) kapcsolatban, azt követően, hogy a 36 éves ukrán bunyós szombaton Hamburgban pontozásos győzelemmel védte meg a WBA, WBO, IBF és IBO szervezetek nehézsúlyú világbajnoki címét a lengyel Mariusz Wach ellen.  Az orosz Alekszandr Povetkin (25–0–0, 17) menedzsere úgy nyilatkozott, már a héten megkezdik a tárgyalásokat Vladimir menedzsmentjével, ugyanakkor a Klicsko testvéreket képviselő Bernd Bente szerint más választási lehetőségük is van.

 

STALLONE IS LÁTTA KLICSKO GYŐZELMÉT

Sylvester Stallone jelenléte a lelátón természetesen nem volt véletlen: az amerikai filmcsillag többek között azért látogatott Hamburgba, hogy promotálja a Rocky musicalváltozatát, amelyet november 20-án mutatnak be. A musical társproducere a két Klicsko testvér.

„Amikor a film készült, álmomban sem gondoltam volna, hogy valaki emiatt kezd majd el bokszolni. Viszont azt hiszem, Rockynak hatalmas szerencséje volt, hogy nem találkozott a ringben Vladimirrel. Ő ugyanis sokkal okosabb, mint Rocky, egy világlátott fickó, aki nem egyszerűen egy jó bokszoló, hanem egy igazi nagy bajnok" – mondta Stallone.

„A héten szeretnénk megkezdeni a tárgyalásokat egy Povetkin–Vladimir Klicsko mérkőzésről. Ha Wach nyert volna, vele már tárgyalnánk. A WBA döntése értelmében február 27-ig össze kell csapniuk” – nyilatkozta az orosz Alekszandr Povetkin menedzsere, Vladimir Hrjunov.

Mint ismeretes, a WBA-nál Vladimir Klicsko szuperbajnoki státuszban van, míg a szervezet „rendes” világbajnoka Povetkin. A Bokszvilágszövetség októberben hozott egy határozatot, amely szerint ha Klicsko megveri Wachot, akkor február végéig Povetkinnel szemben kell megvédenie a címét. Az ukrán bunyós menedzsmentje azonban másképp értelmezi a szövetség határozatát, szerintük nem feltétlenül a „rendes” bajnok ellen kell a legközelebb szorítóba lépnie Vladimirnek.

„A szervezet megerősítette, hogy Povetkinnel jövő júliusig van időnk találkozni, addig pedig vállalhatunk más ellen is mérkőzést, most arra van inkább esély, hogy nem ő lesz Vladimir következő ellenfele” – fogalmazott a Klicsko testvéreket képviselő Bernd Bente.

A NÉZŐKNÉL IS NAGYOT ÜTÖTT
A hosszúra nyúló, izgalmas Vladimir Klicsko–Mariusz Wach ütközet kiváló nézettséget hozott az összecsapást itthon közvetítő Sport1-nek – derül ki a tv-csatorna közleményéből. Az AGB Nielsen adatai alapján a szombat esti gálára csaknem 500 ezren voltak kíváncsiak a Sport1-en. A sportcsatorna a főmérkőzéssel a teljes lakosság tekintetében mintegy 10 százalékos nézettségi arányt ért el, amivel a két nagy kereskedelmi csatorna mögött az előkelő harmadik helyet szerezte meg, fölényesen maga mögé utasítva versenytársait. Az adatok alapján, aki a két óriás mérkőzése alatt a Sport1-re kapcsolt, 75 %-ban ott is maradt végig, hogy megnézze, Klicsko padlóra küldi-e Mariusz Wachot.

„Mi mindig a legerősebb ellenfél kiválasztására törekszünk. A Mariusz Wach elleni mérkőzést nagyon jól fogadta a közönség. Ez a mérkőzés azt mutatja, hogy a vetélytársak fizikai mérete fokozhatja az érdeklődést” – utalt a promóter arra, hogy a lengyel öklöző magasabb és súlyosabb is volt Klicskónál, és emiatt voltak sokan kíváncsiak az összecsapásra. Ugyanakkor a 188 centis Povetkin tíz centivel alacsonyabb az ukránnál, ezért kérdéses, hogy mennyire mozgatná meg a közönséget egy Klicsko–Povetkin ütközet. A hírek szerint a veretlen orosz universumos Gyenisz Bojcov az egyik fő esélyes arra, hogy Klicsko következő kihívója legyen. Más kérdés, hogy ő sem egy óriás a maga 185 centijével, sőt még Povetkinnél is alacsonyabb.

A korábban veretlen Wach egyébként beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mert bár sima vereséget szenvedett, végigállta a meccset, és olykor egész jó pillanatai is voltak. A találkozó után Klicsko is elismerően beszélt a helytállásáról.

„Kemény csata volt, nagyon sok ütésre volt szükség. Azt hittem, hogy le fog menni, de ő folyamatosan harcolt – fogalmazott Vladimir Klicsko, aki múlt hónapban elhunyt edzőjéről, Emmanuel Stewardról is megemlékezett a meccs után.

„Július 7-én, az utolsó meccsem után még azt énekeltük neki, hogy »Boldog születésnapot!«. Elvesztettünk téged, de nagyon szeretünk, mindig itt leszel velünk a ringben” – üzent elhunyt trénerének az ukrán bajnok.

ÍGY LÁTTÁK AZ EDZŐK…

„Eszembe sem jutott bedobni a törölközőt. Az viszont benne volt a levegőben, hogy a mérkőzésvezető megteszi ezt, hiszen odajött a sarokba, és figyelmeztetett, hogy Mariusz igen kemény ütéseket szed be folyamatosan. A tanítványom azonban nagyon jól fel volt készülve. Óriási ellenállást tanúsított. Néhány hete még szinte senki sem tudta, ki az a Mariusz Wach, most pedig már milliók ismerik a nevét világszerte” – idézte a profiboksz.hu a lengyel öklöző edzőjét, Juan De La Rosát a Klicsko elleni vereséget követően.

A lengyel kihívó ütésállóságán Klicsko újdonsült edzője, Jonathon Banks is meglepődött.

„Őszintén szólva szinte sokkolt, ahogy kihordta azokat a borzalmasan erős ütéseket. Pedig Vladimir igen szép ütésekkel találta el. Szerintem mindannyiunkat lenyűgözött, hogy Wach végig állva maradt. A meccs előtt senki sem hitte volna, hogy képes lesz ilyen kemény találatok után is tovább bokszolni, hiszen ennyire erős ütéseket még soha életében nem kapott. Hatalmas elszántságot tanúsított, mindenképpen érdekes jövő áll előtte. Klicskónak nem voltak problémái a meccs alatt. Végig irányította a mérkőzést, végig pontosan érezte, hogy mi fog történni a szorítóban. Be kell vallanom, kicsit talán alábecsültük az ellenfelet, bár tudtuk, hogy nem lesz könnyű falat. Wach megmondta, hogy képes lesz végigvinni a tizenkét menetet, és pontosan így is tett. Összességében remek bokszmeccset láthattunk” – fogalmazott Banks.

 

Wach kemény csatára késztette Vladimit Klicskót (Fotó: Action Images)
Wach kemény csatára késztette Vladimit Klicskót (Fotó: Action Images)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik