Gyász: elhunyt Török Gyula olimpiai bajnokunk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.12. 16:45
null
Elhunyt Török Gyula olimpiai bajnok ökölvívónk (Fotó: NS-archív)
A mai napon elhunyt Török Gyula korábbi ökölvívó, edző, az 1960-as római olimpia légsúlyú bajnoka.

 

Az MTK emblematikus alakja egyéniben öt alkalommal nyert magyar bajnokságot, a csúcsra a római játékokon (1960) jutott fel. Egyszer második lett az Európa-bajokságon, 2008-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét.

Török Gyula 1948-tól a Kispesti AC, 1950-től a Kistext, 1954-től az MTK, 1963-tól a Tatabányai Bányász, majd 1965-től ismét az MTK versenyzője volt.

1958 és 1964 között hatvan alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Első jelentős nemzetközi sikere az 1959. évi luzerni Európa-bajnokságon nyert ezüstérem volt. Az 1960. évi római olimpián légsúlyban olimpiai bajnoki címet szerzett. Az 1964. évi tokiói olimpián harmatsúlyban indult és első mérkőzésén sérülés miatt leléptették. Az aktív sportolástól 1966-ban vonult vissza.

1976-tól az Építők SC, 1978-tól 1981-ig a Csepel SC ökölvívó-szakosztályának edzője volt. 1993-tól a magyar ökölvívó válogatott másodedzője, majd a Magyar Ökölvívó-szövetség elnökségének tanácsadója lett.

Béka 75 éves korában távozott közülünk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik