NFL: a hős, a „labdabotrány”, a „biciklitolvaj” és az új főedző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.19. 23:18
null
Wilfork segített kihúzni a bajbajutott nőt (Fotó: nfl.com)
Még egy nap sem telt el a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) konferenciadöntői óta, máris rengeteg érdekességről kell beszámolnunk.

Kezdjük a nap pozitív figurájával. Vince Wilfork néhány órával azt követően, hogy csapatát, a New England Patriotsot Super Bowlba segítette, egy bajba jutott autóst is kihúzott a csávából. A 33 éves védőfalember a massachusettsi állami rendőrség tájékoztatása szerint „segítő kezet nyújtott egy felborult autónál."

A hatóság közleménye szerint egy 38 éves nő felborult terepjárójával, a hazafalé hajtó Wilfork pedig megállt a baleset mellett, és kiemelte őt a kocsiból egy kézzel.

„Csak azt akartam, hogy biztonságban legyen” – mondta a riportereknek Wilfork. A nőt őrizetbe vették alkoholos befolyásoltság alatti vezetés és hanyag gépjárműkezelés vádjával.

Maradva a csapatnál, a New Englandet azzal vádolták meg, hogy túlságosan laposra eresztették a Colts elleni győzelem során a labdát. A mérkőzés során ki is vették a játékból az egyik tojást, és kicserélték egy másikra. A WTHR-TV-nél dolgozó Bob Kravitz beszámolója szerint ha a liga megerősíti, hogy a Patriots leeresztette a labdákat azért, hogy előnyt szerezzenek belőle, akkor akár drafton lévő választási lehetőségei közül is elvehetnek.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a 49. Super Bowlt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az eset nem lenne új keletű az amerikai futballban, legutóbb a USC egyetemi csapatával kapcsolatban jött elő, még 2012-ben. Az esetre Tom Brady irányító nevetve reagálva azt felelte, hogy úgy véli, ő már mindent hallott, és hogy emiatt az ügy miatt aggódik legkevésbé – az együttes ugye a félelmetes védelemmel bíró Seattle-lel döntőzik –, és nem is akar válaszolni erre a vádra.

Bill Belichick vezetőedző elmondása szerint hétfőn hallott először az ügyről, és hogy a csapat „teljes mértékben együttműködik a ligával, bármilyen kérdés is vetődik fel”.

Az NFL szabálykönyve szerint a mérkőzéslabdákat 12.5-13.5 font levegővel kell felfújni, és minden csapatnak biztosítania kell, hogy a találkozó előtt megvizsgálják a 12-12 labdát. Miután a játékvezetők hitelesnek ítélik meg, ezt követően adják oda az önkénteseknek, akik a meccs során adják oda a játékosoknak.

Bennettet megkérték, hogy azért majd vigye vissza a bringát (Fotó: Twitter)
Bennettet megkérték, hogy azért majd vigye vissza a bringát (Fotó: Twitter)



Vidámabb vizekre evezve, a Seattle Seahawks védőfalembere, Michael Bennett jellegzetesen ünnepelte csapata Green Bay elleni hosszabbításos sikerét, felpattant egy bringára és nekiállt tekerni. A fejlemény, hogy a helyi rendőrség megkérte a játékost, hogy azért a Super Bowl előtt legyen szíves visszaszolgáltatni a járművet.




A ligával kapcsolatos további hír, hogy az Amerikai főcsoport elődöntőjében a Colts ellen elbukó Denver Broncos Gary Kubiaket nevezte ki új vezetőedzőjévé. A szintén AFC-elődöntős Baltimore korábbi támadókoordinátora négyéves szerződést kötött a csapattal.

NFL 2014, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD-MÉRKŐZÉSEK (2015.01.03–04.)
AFC
Pittsburgh Steelers (3.)–Baltimore Ravens (6.) 17–30
Indianapolis Colts (4.)–Cincinnati Bengals (5.) 26–10
NFC
Dallas Cowboys (3.)–Detroit Lions (6.) 24–20
Carolina Panthers (4.)–Arizona Cardinals (5.) 27–16
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2015.01.10–11.)
AFC
New England Patriots (1.)–Baltimore Ravens (6.) 35–31
Denver Broncos (2.)–Indianapolis Colts (4.) 13–24
NFC
Seattle Seahawks (1.)–Carolina Panthers (4.) 31–17
Green Bay Packers (2.)–Dallas Cowboys (3.) 26–21
KONFERENCIADÖNTŐK (2015.01.18–19.)
AFC
New England Patriots (1.)–Indianapolis Colts (4.) 45–7
NFC
Seattle Seahawks (1.)Green Bay Packers (2.) 28–22 – h.u.
SUPER BOWL XLIX (2015.02.02.)
Seattle Seahawks (1.)New England Patriots (1.)* 0.30
*University of Phoenix Stadium (Glendale, Arizona)
Wilfork egy kézzel emelte ki a bajbajutott nőt (Fotó: boston.com)
Wilfork egy kézzel emelte ki a bajbajutott nőt (Fotó: boston.com)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik