RB Leipzig: hetekig nem számíthat Dani Olmóra a vezetőedző

Cs. B.Cs. B.
2021.09.24. 14:32
null
Dani Olmo (jobbra) hetekre kidőlt (Fotó: AFP)
Címkék
Sérülés miatt több hétig nélkülöznie kell a spanyol válogatott Dani Olmót a német labdarúgó-bajnokságban szereplő RB Leipzignek – közölte az MTI.

 

Az előző idényben Bundesliga-második klub pénteken jelentette be, hogy combizomszakadás miatt nem számíthat a támadó középpályás játékára. Jesse Marsch vezetőedző azt mondta, legkorábban két-három hét múlva vizsgálhatják meg annak a lehetőségét, hogy Olmo játékra alkalmas-e.

A magyar válogatott Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató lipcsei együttes nem kezdte jól az idényt, öt mérkőzésen csupán négy pontot szerzett, a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában pedig 6–3-ra kikapott az angol bajnoki címvédő Manchester City vendégeként.

Gulácsiék legközelebb szombaton lépnek pályára, a Dárdai Pál irányította Hertha BSC-t fogadják a Bundesligában, majd a BL-csoportkör második fordulójában a Club Brugge utazik hozzájuk, aztán a Novothny Somát is a soraiban tudó újonc Bochum vendégeskedik Lipcsében.

„Nincs pánik a csapatnál, de ez a hét fontos lesz nekünk, hiszen lépésről lépésre kell haladnunk, hogy jöjjenek az eredmények. Így aztán most száz százalékban a Hertha elleni meccsre koncentrálunk" – mondta Jesse Marsch.

(MTI)

Legfrissebb hírek

„Taktikailag verhetetlenek voltunk" – a 80 éves Csank Jánost köszöntötték a váci bajnokcsapat tagjai

Labdarúgó NB I
3 perce

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
1 órája

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
1 órája

Fenntartotta a motivációt, ezüstérmet szerzett a Vadlánon

Csupasport
1 órája

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
1 órája

Sziklákon a Karavankák királyához – ausztriai túrariport

Képes Sport
2 órája

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
2 órája

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
3 órája