Hertha: „kapuspestis!” – 65 esztendős exjátékos a keretben

2017.07.21. 09:39
null
Nello Di Martino, a Hertha új kapusa (Fotó: AFP)
Már-már hihetetlennek tűnik, de mégis igaz: a Bundesligában szereplő Hertha labdarúgócsapatának összes kapusa sérült, így már Dárdai Pál vezetőedzőnek is be kellett állnia a kapuba, hogy folytatódhasson az egyik gyakorlat a gárda edzésén. Egy nappal később pedig jött az újabb csapás…

 

Mint megírtuk, a nemrég szerződtetettJonathan Klinsmann a térdében érzett fájdalmat, ezért abba kellett hagynia a tréninget. Rune Jarsteint a szédülés kapta el, Thomas Kraft pedig orrcsonttörés gyanújával bandukolt be az öltözőbe.

A 18 éves Leon Schaffran és a 19 éves Leon Brüggemeier gyorsan csatlakozott az amatőröktől, így kapusokkal folytatódhatott az edzés. Csakhogy az egyik gyakorlathoz három kapuvédőre volt szükség, így Dárdai Pálnak is be kellett vetnie magát!

Igen ám, de csütörtök délután Brüggemeier is megsérült – a meniszkuszával akadtak problémái.

„Megerősíthetem, hogy a térde sérült meg. Ez már nagyon nem vicces. Roppant keserű és dühös vagyok” – mondta el Dárdai az újabb gondok kapcsán.

A bz-berlin.de egyenesen „kapuspestisnek” nevezte a Herthánál kialakult helyzetet.

A csütörtöki tréning végére a stábnál tevékenykedő korábbi kapus, Nello Di Martino húzott kesztyűt, sőt Dárdai azt is elárulta, elképzelhető, hogy a 65 esztendős szakember a pénteki, Anker Wismar elleni felkészülési mérkőzésre nevezve lesz a rengeteg sérülés miatt.



Legfrissebb hírek

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
1 órája

A Hamburg két góllal legyőzte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
20 órája

Dárdai Pál: Én vagyok a rossz zsaru Újpesten

Minden más foci
Tegnap, 17:39

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
2026.11.04. 19:07

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
2026.11.01. 19:32

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Füllkrug megállíthatatlan, a kilencedik gólját is megszerezte a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.31. 17:30

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13