Hertha: Dárdai kulcsemberét vinné a Dortmund?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.21. 11:28
null
Mitchell Weisert (a labdával) figyeli a Borussia Dortmund (Fotó: AFP)
Német sajtóértesülések szerint a Borussia Dortmund labdarúgócsapata a nyáron szerződtetheti Mitchell Weisert, a Hertha kiválóságát.

 

Mint arról a Sport Bild beszámol, a fekete-sárgák vezetősége bevásárlásra készül azok után, hogy a Dortmund jelenlegi szezonja egyelőre nem mondható kifejezetten sikeresnek, a gárda ugyanis csak a 3. helyen áll a bajnokságban, ráadásul a Bajnokok Ligájában a csoportkört sem „élte túl”, valamint az Európa-ligából és a Német Kupából is kiesett már.

A lap úgy tudja, a kölni Jonas Hector, az argentin Lautaro Martínez és a leverkuseni Jonathan Tah neve mellett a dortmundiak aktívan figyelik Mitchell Weisert, a Hertha német utánpótlás-válogatott szélsőjét.

A Sport Bild rámutat: noha a 23 esztendős játékosnak 2020 nyaráig érvényes szerződése van a Herthával, a megállapodásban szerepel egy 13 millió eurós kivásárlási záradék.

Mitchell Weiser Dárdai Pál egyik kulcsemberének számít a jelenlegi Herthában – a szélső ebben a kiírásban eddig összesen 28 mérkőzésen lépett pályára a berliniek színeiben, ezeken kétszer volt eredményes, emellett kiosztott két gólpasszt is.

Legfrissebb hírek

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40

Jude után Jobe Bellingham is Dortmundba igazol – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.08. 18:03

Szabics Imre a továbbiakban is az Augsburg másodedzője lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.06. 17:07

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23

Támadót igazolt a Chelsea, a Real Madrid is csatárt nézett ki magának, a Barca az Espanyoltól vesz kapust

Minden más foci
2025.06.04. 23:38

Lipcsében döntöttek, Gulácsi Péter és Willi Orbán is új klubot kereshet magának – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.06.02. 12:51

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
2025.05.31. 08:21

A St. Paulitól érkezhet Lőw Zsolt lipcsei utódja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.30. 12:12
Ezek is érdekelhetik