Bundesliga: döntöttek Lőw Zsolt eltiltásának ügyében

2023.09.20. 19:19
null
Lőw Zsoltot (balra)a Leverkusen elleni meccsen állította ki Daniel Schlager játékvezető (Fotó: Getty Images)
Egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott Lőw Zsolt, a német labdarúgó Bundesligában címvédő Bayern München másodedzője, miután pénteken kiállították a Bayer Leverkusen ellen 2–2-re végződött bajnoki után.

 

A Kicker magazin szerdai közlése szerint a magyar szakember nem működhet közre szombaton a Bochum elleni hazai meccsen. A pontos előírások alapján Lőw büntetése fél órával a kezdés előtt indul, és fél órával a találkozó után fejeződik be. Eközben nem lehet jelen a pályánál, az öltözőben vagy a folyosón, és semmilyen módon nem kommunikálhat a csapattal.

A piros lapot felmutató Daniel Schlager korábban közölte, a magyar tréner nem sértette meg, viszont „konfrontatív módon” közelített felé, és a szabályok értelmében ez is piros lapot ér.

A 44 éves Lőw szerdán (ma) este átmenetileg főszerepet kap a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-nyitányon, ahol kollégájával, Anthony Barryval helyettesítik Thomas Tuchel vezetőedzőt. Utóbbit ugyanis az előző idény negyeddöntős párharcának visszavágóján kiállították, emiatt egymérkőzéses eltiltást kapott.

Legfrissebb hírek

Harry Kane 2029-ig hosszabbított a Bayern Münchennél

Német labdarúgás
19 órája

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
2026.11.04. 19:07

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják, hogy közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 07:19

Kane csak gólpasszig jutott, a Bayern kettővel nyert az Atlético otthonában

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:52

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
2026.11.01. 19:32

A Bayern támadóját már meg is műtötték a szombati rangadó után – tavasszal térhet vissza

Német labdarúgás
2026.11.01. 13:54