Bayern München: megváltak a rasszizmussal vádolt edzőtől

K. Zs.K. Zs.
2020.08.18. 11:57
null
Fotó: AFP
A Bayern München közös elhatározással szerződést bontott egy utánpótlásedzőjével. A labdarúgóklub hivatalos honlapján bejelentett hír előzménye: a napokban a német rendőrség nyomozásba kezdett, miután rasszista és más diszkriminatív kijelentései miatt feljelentették a müncheni klub egyik edzőjét.

 

A Bayern München közleménye szerint ez az első következménye annak a vizsgálatnak, amelyet a FC Bayern Campuson indítottak az ügy hátterének felderítésére.

Először a német közszolgálati televízió, az ARD számolt be arról, hogy a meg nem nevezett edzőt többen rasszista és más diszkriminatív kijelentésekkel vádolják. A tréner először tagadta a gyanúban foglaltakat, később azonban elismerte, valóban tett ilyen kijelentéseket.

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern Münchent irányító gazdasági társaság elnöke már a sajtóhírek hallatán megdöbbent, később pedig, a rendőrségi vizsgálat elindulásakor egyértelművé tette: az edző megnyilvánulásai összeegyeztethetetlenek a Bayern München képviselte értékekkel.

A Spiegel híradása szerint a 2003 óta a klub alkalmazásában álló, 2006-tól gyermekek, ifjúsági csapatok irányításával megbízott tréner a játékosai bőrszínével, nemzetiségével, vallásával és a szexuális irányultságával kapcsolatban tett elfogadhatatlan megjegyzéseket.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
18 órája

Harry Kane 2029-ig hosszabbított a Bayern Münchennél

Német labdarúgás
2026.11.05. 10:16

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják, hogy közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 07:19

Kane csak gólpasszig jutott, a Bayern kettővel nyert az Atlético otthonában

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:52

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

A Bayern támadóját már meg is műtötték a szombati rangadó után – tavasszal térhet vissza

Német labdarúgás
2026.11.01. 13:54

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31