Videó: „tánc” a gólvonalon, két 11-est is kivédett a kapus

Vágólapra másolva!
2019.05.20. 18:20
Magyar idő szerint vasárnap délelőtt rendezték meg az ausztrál élvonalbeli labdarúgó-bajnokság rájátszásának döntőjét, amelyben – a gól nélküli döntetlen után – a Sydney FC a tizenegyespárbajban 4–1-re legyőzte a Perth Gloryt. A bajnokcsapat hőse Andrew Redmayne volt: a 30 éves ausztrál kapus különleges technikájának köszönhetően a háromból két tizenegyest is hárított a párbajban.

Andrew Redmayne az első tizenegyest nem tudta hárítani, utána azonban kettőből kettőt kivédett – ebben minden bizonnyal nagy szerepe volt annak is, hogy a gólvonalon „táncbemutatót” tartott, amivel megzavarta az ellenfél játékosait.

Ehhez hasonló „táncot” Jerzy Dudektől, a Liverpool korábbi kapusától láthattunk többek között 2005-ben, az AC Milan elleni Bajnokok Ligája-döntőben.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik