PSG: Éhes vagyok a sikerre – Wijnaldum a hivatalos bemutatása után

CS. M.CS. M.
2021.07.22. 19:04
null
Georginio Wijnaldum a 18-as mezt kapta (Fotó: Twitter, @PSG_English)
Mint ismert, a labdarúgó Európa-bajnokság előtt, június 10-én jelentette be a Ligue 1-ben szereplő Paris Saint-Germain, hogy szerződtette a holland középpályást, Georginio Wijnaldumot. A hivatalos bemutatásra csak most került sor, a 30 éves játékos pedig beszélt is a váltásról.

 

„Nagyon jó érzés, hogy csatlakozhatok ehhez a klubhoz. Nagyszerű játékosokkal játszhatok majd együtt a világ egyik legjobb városában, csodálatos szurkolók előtt. Már játszottam korábban a PSG ellen a Bajnokok Ligájában, szóval tudom, hogy milyenek a párizsi drukkerek” – mondta a hivatalos bemutatását követően Wijnaldum.

„Az a fajta játékos vagyok, aki mindig csak nyerni szeretne, és megvan bennem a győztes mentalitás is. Úgy gondolom, ezt korábban már máshol is megmutattam, de itt is meg szeretném – éhes vagyok a sikerre” – tette hozzá a holland válogatott középpályás.

 

Legfrissebb hírek

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
8 órája

Hakimi élete meccsét játszotta, vezérletével a PSG kiütötte ellenfelét

Francia labdarúgás
2026.10.30. 20:59

Sikeres volt a műtét, Kvarachelia megkezdheti a rehabilitációt

Francia labdarúgás
2026.10.27. 16:08

Zsinórban hetedik tétmérkőzését nyerte meg a PSG

Francia labdarúgás
2026.10.26. 22:28

A zavargások miatt elhalasztották a PSG–Lyon rangadót – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.10.23. 15:42

Dupla Tízes: „Ez a PSG jobb, mint a triplázó Real Madrid” – Bajnokok Ligája-kibeszélő

Bajnokok Ligája
2026.10.22. 17:53

Hvicsa Kvarachelia keresztszalag-szakadást szenvedett, műteni kell

Francia labdarúgás
2026.10.21. 11:37

Elképesztő a góltermés a BL mostani alapszakaszában – érdekességek a keddi játéknap után

Bajnokok Ligája
2026.10.21. 10:41