Gyász: ügyvédje szerint a mentők késlekedésén múlhatott Maradona élete

K. T. I./S. Á.K. T. I./S. Á.
2020.11.27. 09:02
null
A gyász óráiban Maradona ügyvédje vizsgálatot sürget (Fotó: AFP)
„Ez olyan tény, ami mellett nem mehetünk csak úgy el” – jelentette ki a szerdán elhunyt Diego Armando Maradona jogi képviselője, Matias Moria. Az ügyvéd állítása szerint legalább 30 percig tartott, mire az első mentő megérkezett Maradona otthonához, ezen is múlhatott a klasszis halála. Az ESPN mellett a Marca és az Olé is beszámolt a hírről: valóban vizsgálat indulhat a késlekedés miatt. Az ápolói stáb mulasztása is szóba került.

A madridi Marca és az argentin Olé cikkeiből az is kiderül, hogyan telt Diego Maradona utolsó napja: felkelt, megreggelizett, sétált kicsit, majd visszafeküdt pihenni. Délben kellett volna ébrednie, hogy bevegye a gyógyszereit, de az ápolói hiába próbálták felkelteni – azonnal sejtették, nagy a baj. Hat mentő is a helyszínre érkezett, egy órán keresztül próbálták a legendás labdarúgót újraéleszteni – hiába.

A reggeli sétáról szóló információknak némileg ellentmond, hogy utoljára állítólag az unokaöccse látta őt életben még kedd késő este. Az orvosa szerint a novemberi műtétje után ígéretesen haladt a felépülése, a koponyaűri vérzés miatt elvégzett operációnak nem volt köze a szívmegálláshoz, amit tüdőödéma okozott.

A világsztár ügyvédje, Matias Morla már most vizsgálatot követel, botrányosnak nevezte, hogy a mentőknek több mint fél órába telt, hogy a helyszínre érjenek, s a Twitterre kitett közleményében felháborítónak titulálta azt is, hogy az orvosi stáb tizenkét órán keresztül rá sem nézett.

A Maradonával kapcsolatos további cikkeinket, híreinket megtekinthetiide kattintva.

Legfrissebb hírek

Elhunyt a Honvéd legendás kosárlabdázója, Gellér Sándor

Kosárlabda
2 órája

„Isten veled, Tati!” – elhunyt Oroszhegyi Károly

Labdarúgó NB I
4 órája

Gyász: kilencvenhét éves korában elhunyt a legendás műkorcsolyaedző

Egyéb egyéni
Tegnap, 16:38

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
Tegnap, 7:56

Szombaton megemlékezést tartanak az elhunyt Tenerife-futballista tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.11.04. 13:38

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 23:21

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 12:30

A Tenerife közölte, elhunyt a brutális ütközést szenvedő játékosa

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 10:05