Francia Kupa: a PSG tizenegyespárbajban győzött az elődöntőben

Vágólapra másolva!
2021.05.12. 23:21
null
Mbappé gyönyörű gólokat szerzett az elődöntőben (Fotó: AFP)
A Paris Saint-Germain 2–2-es döntetlent játszott a Montpellier-vel a Francia Kupa elődöntőjében, amely így tizenegyespárbajjal zárult – a párizsiak 6–5-re bizonyultak jobbnak riválisuknál, s ők jutottak be a fináléba.

A Francia Kupa elődöntőjének első párharcán a Montpellier fogadta hazai pályán a címvédő Paris Saint-Germaint. A vendégek már az első félidő elején nagy nyomást gyakoroltak riválisukra, és ennek a 10. percben meg is lett az eredménye: remek összjátékot követően Idrissa Gueye adott a védők mögé gyönyörű passzt Kylian Mbappénak – a fiatal klasszis nem hibázott (0–1).

A nyomás ellenére a Montpellier-nek sikerült az egyenlítés az első félidő végén; gyors kontrát vezetett pontos, fontos passzokkal, végül Gaëtan Laborde lőtt káprázatos gólt a hosszú felső sarokba.

Az 50. percben Mbappé ismét villant. Nem is akárhogyan! Rafinha szöktette, a felezővonaltól lényegében egyedül vitte a labdát, a tizenhatoson belül két védőt is kicselezett, ésBertaud kapussal szemben is jobbnak bizonyult (1–2).

Csakhogy itt még nem volt vége. A Montpellier parádés ellentámadást indított a 83. percben, Laborde kiváló passzt adott az ötösön belülreAndy Delortnak, aki belőtte a labdát a kapuba (2–2).

A PSG-nek nem volt újabb válasza, jöhetett a tizenegyespárbaj. 5–5-ig egyik csapat sem hibázott, majdSalomon Sambia a hatodik sorozatban fölé lőtte a labdát. Moise Kean következett, erőteljes tizenegyest rúgott a bal felső sarokba, Bertaud kapusnak esélye sem volt. A párizsiak tehát továbbjutottak a döntőbe, amelyet GFA Rumilly-Vallieres–Monaco összecsapás győztese ellen játszanak; a monacóiak mérkőzését csütörtök este 21.15 órától rendezik.

FRANCIA KUPA, ELŐDÖNTŐ
Montpellier–Paris Saint-Germain 2–2 (Laborde 45., Delort 83., ill. Mbappé 10., 50.) – tizenegyesekkel 5–6

Legfrissebb hírek

Tökéletes idényzárás előtt a PSG

Klub-vb
2 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.07.10. 23:30

Luis Enrique: A PSG és a Real Madrid helyzetét nem lehet összehasonlítani

Klub-vb
2025.07.10. 08:12

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
2025.07.09. 23:03

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
2025.07.09. 08:11

Klub-vb: a Fluminensének kémkedett a volt Chelsea-klasszis

Klub-vb
2025.07.08. 17:17

Klub-vb: a párizsiaknak kétmeccses eltiltás járt, Huijsennek csak az elődöntőt kell kihagynia

Klub-vb
2025.07.08. 13:39

Visszavonta a PSG elleni büntetőjogi feljelentését Mbappé

Spanyol labdarúgás
2025.07.08. 10:25
Ezek is érdekelhetik