FFT: emlékezetes afférok szurkoló és edző között

Vágólapra másolva!
2020.07.16. 20:06
Címkék
A szurkolói erőszak olykor a mesterek ellen irányul. A FourFourTwo magazin összegyűjtött tíz emlékezetes esetet, amikor a szurkoló és az edző nem éppen találta meg a közös hangot.

Ízelítőként néhány nem mindennapi eset az FFT 10-es listájáról:

Lehetetlen küldetés II
Annak ellenére, hogy Graham Taylor az 1994-es vb-re nem tudta kijuttatni kapitányként az előző vb-n negyedik Angliát, a Wolverhampton vezetői úgy gondolták, ő lesz az, aki visszahozza a klub régi dicsőségét. A szurkolók azonban nem így gondolták, és elnevezték Marharépának, az egyik szurkoló pedig arcon köpte, amikor 1995-ben döntetlent játszott a Sheffield Uniteddel, és a csapat a másodosztály középmezőnyében sínylődött.

„Nem könnyű olyat tenni – trillázott –, ami mindenkinek tetszik.” Ebben egyetértünk.

Luis előáll a tényekkel
Az addig edzőként nem túl sok sikert felmutató Luis Aragonés igencsak magára haragította a spanyol válogatott szurkolóit 2007 októberében, amikor kijelentette, hogy Raúlt, a Real Madrid korszakos ikonját nem nevezi az Európa-bajnokságra. A szövetségi kapitányra össztűz zúdult, ő azonban megkérdezte: „Mondják meg, hány vébén és Eb-n volt ott Raúl!”. Majd még mielőtt válasz érkezhetett volna, így folytatta: „És ezekből hányat nyert meg Spanyolország?” Néma csend. „Egyet sem!” És nyolc hónappal később a Raúl nélküli spanyol válogatott 44 év után újra trófeát nyert a 2008-as Eb-n... Nos, a többit már tudjuk.

Reptéri bólintás a kapitánytól
„Gyere ki a vonalhoz, b...meg!” – intette a megbeszélt taktikára Hamar Istvánt az 1995 júniusában 2–1-re elveszített Izland–Magyarország Európa-bajnoki selejtezőn Mészöly Kálmán, jelezve, hogy a kispadon sem angyali nyugalom honolt. A mester haragja azonban idővel a külvilág felé fordult, hiszen az egyik elkeseredett magyar szurkoló a reykjavíki repülőtéren addig pocskondiázta a kapitányt és válogatottját, amíg Mészöly lefejelte őt – legalábbis ezt állította a civilben kamionsofőr sértett. „Egy kamionsofőr megtámadott, én pedig beintettem neki” – így szólt Mészöly verziója a Nemzeti Sportban.

Puszi, fiúk!
Miután Brian Clough leütött két szurkolót, akik berohantak a kispadhoz a Nottingham QPR elleni, 5–2-es győzelménél 1989-ben, a „büntetése” az volt, hogy élő televíziós adásban kértek tőle bocsánatot. Nagy kegyesen el is fogadta, de cserébe ragaszkodott hozzá, hogy azok megpuszilják őt. Meg is tették.

A teljes listát elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik