Aranylabda: „Tények” – CR szurkolói oldala kiakadt, a portugál kommentben reagált

CS. M.CS. M.
2021.12.01. 11:39
null
Cristiano Ronaldo azóta már eltávolíttatta a kommentet (Fotó: Getty Images)
Több okból kifolyólag is nagy port kavart, hogy hétfőn Lionel Messi vehette át a 2021-es Aranylabdát. Az immár hétszeres győztes argentin klasszist több fronton is támadták már, ezúttal Cristiano Ronaldo egyik szurkolói oldala is, a portugál hivatalos, 372 millió követővel rendelkező Istagram-fiókja pedig hozzászólt a bejegyzéshez.      

A cr7.o_lendario nevű szurkolói oldalnak 324 ezer követője van Instagramon, a posztok pedig csak is kizárólag Cristiano Ronaldóról szólnak. Az oldal készítője kedden egy hosszabb posztban reagált arra, hogy 2021-ben Lionel Messi kapta meg az Aranylabdát, s a közvéleménnyel ellentétben nem azt nehezményezte, hogy Robert Lewandowski ismét díj nélkül maradt, hanem, hogy CR7 csak a hatodik helyre került a szakírók voksolását követően.

„Kinek adták a díjat? Messinek, aki csak egy Király-kupát nyert a Barcelonával és az elmúlt évben kifejezetten gyengén teljesített a rangadókon. Megnyerte a Copa Américát, amit eredetileg négyévente rendeznek meg, mostanában mégis majdnem minden évben van. A torna játékosa lett, de nem szerzett gólt az elődöntőben és a fináléban sem, a PSG játékosaként pedig gyenge idényt fut. Ahhoz, hogy Cristiano Ronaldo megnyerje a díjat, 300 százalékot kell nyújtania. Messinél ez fordítva van, egy visszafogott évadban is neki ítélik a trófeát. Lopás. Szégyen. Aki látta, látta” – olvasható egy részlet a kétségtelenül elfogult bejegyzésből.

Ami ennél érdekesebb, hogy a bejegyzést Cristiano Ronaldo – legalábbis a hivatalos Instagram-oldala – is kedvelte, sőt hozzá is szólt: „Tények.”

Az ötszörös aranylabdás klasszist ez utóbbi miatt sokan megtalálták a közösségi médiában, a komment azonban csak késő délelőtt lett eltávolítva – már nem látható az eredeti bejegyzés alatt.


Legfrissebb hírek

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
3 órája

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
8 órája

Messi és Suárez remekelt, megszakította nyeretlenségi sorozatát az Inter Miami

Minden más foci
Tegnap, 7:43

„Kivétel nélkül azt szeretnénk, hogy Cristiano Ronaldo visszatérjen a portugál válogatottba” – megszólalt a szövetség elnöke

Minden más foci
2026.10.10. 20:03

Húsz híján ezer, Cristiano Ronaldo góllal tért vissza a klubjához

Minden más foci
2026.10.09. 22:19

„Le kéne állni a botoxszal” – a korábbi Palace-elnöknek üzent Cristiano Ronaldo

Angol labdarúgás
2026.10.09. 10:42

Dupla Tízes: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo – egy dicső és egy méltatlan búcsú története

Minden más foci
2026.10.08. 21:38

„Nem becsülik meg annyira, amennyire kellene” – Cristiano Ronaldo édesanyja védelmébe vette a fiát

Minden más foci
2026.10.08. 17:25