Dopping: José Mourinho visszaszólt az eltiltott Papu Gómeznek

2023.10.22. 20:02
null
José Mourinho elveszítette a Romával a Papu Gómezék elleni El-döntőt (Fotó: AFP/NS-montázs)
Amint arról már beszámoltunk, kétéves eltiltást kapott Alejandro „Papu” Gómez, a világbajnok argentin labdarúgó, akinek szervezetében tiltott szer nyomaira bukkantak. A játékost az előző héten José Mourinhóról kérdezték, aki nem túl kedvesen nyilatkozott a portugál edzőről. A Roma trénere most visszaszólt – derül ki Fabrizio Romano X-bejegyzéséből.


„Mourinhóról egy emlékem van: amikor megnyertük az Európa-ligát a Sevillával ellene
” – mondta el egy interjúban Alejandro Gómez, az El 2023-as budapesti fináléjára utalva, amelyet 1–1 után tizenegyesekkel 4–1-re a spanyol csapat nyert meg az AS Roma ellen.

Az olasz csapat vezetőedzője, José Mourinho most reagált a nyilatkozatra.

„Megfáztam, de nem veszek be semmilyen szirupot, vagy tablettát, különben lehet, hogy gondjaim lennének a doppingvizsgálat során.”

Gómeznél még a tavalyi világbajnokság előtt, a Sevilla egyik edzésén vették le azt a mintát, amelyikben kimutatták a tiltott szert. Magyarázata az volt, hogy óvatlanul az egyik gyermeke gyógyszerét vette be.

Legfrissebb hírek

Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap

Spanyol labdarúgás
6 órája

Újfajta csalásra figyelmeztetnek a doppingellenes ügynökségek

Egyéb egyéni
Tegnap, 18:25

Mourinho: Az AEK fantasztikusan játszott, ez volt a legjobb teljesítményük

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:31

José Mourinho szerint nehéz Görögországban játszani

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 20:02

India büntetőjogi szankciókat vezetne be a doppingolással szemben

Egyéb egyéni
2026.10.27. 16:52

Mbappé: 100; Mourinho utolérte Zidane-t – a 265. el Clásico számokban

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 13:06

Mourinho beszólt az őt megzavaró Barca-drukkereknek

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 11:05

Mourinho: A VAR elaludt, Cancelót ki kellett volna állítani

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 09:17